2012. május 7., hétfő

Hatodik bejegyzés - A Lapos Föld Társaság

Hosszú szünet után egy nem kevésbé hosszú bejegyzés következik! Elő a kávéval és a nyitott szemlélettel, - meg nem árt egy kis szabadidő sem -, mert lehet, hogy 180°-os fordulatot vesz a biztosnak hitt világképed!

Bevezető

"Persze, a Föld meg lapos, mi?" - szoktunk visszakérdezni, ha abszolúte baromságnak tartunk valamit. Nos, akármilyen hihetetlen, mégis vannak embertársaink a "Földön", akik a mai közfelfogással gyökeres ellentétben meg vannak győződve arról, hogy igenis: a Föld lapos! Egy társaságot is létrehoztak, melynek neve: The Flat Earth Society. Rendelkeznek weboldallal, saját wiki-honlappal, és vitafórumokon csatáznak az általuk Round-Earth hívőknek nevezett ellentáborral, és úgy néz ki, mindenre van válaszuk! Honlapjukon a FAQ-ban az első kérdés-válasz így szól:
A Flat Earth Society logója
Q: Is this site a joke?
A: This site is not a joke. We are actively promoting the Flat Earth movement worldwide. There are, admittedly, several non-serious Flat Earth posters, but they are fairly easy to identify.
Nos, ugye a kedves olvasóban is felmerülnek - az első nevetőgörcsök leküzdése után - a logikus ellenérvek, amik cáfolhatatlanul egyértelművé teszik, hogy ez hülyeség, és hogy ennél nagyobb marhaságot nem hallottak, és hogy a mai modern világban hogy lehet valaki olyan együgyű és tájékozatlan, és a technikai vívmányok segítségével bizonyított "valóságra" teljesen vak, hogy ilyen elmaradott elméletet elhiggyen! E sorok írója nem akar meggyőzni senkit arról, hogy a Föld lapos, de egy gondolatkísérlet erejéig mégis érdemes foglalkoznunk ezzel a blődnek tűnő kérdéssel, mert még az is lehet, hogy menet közben az általunk olyan biztosnak hitt Gömbölyű-Föld elméletről kiderülhet, hogy mégsem a valóságot írja le, hanem az is csak egy modell, amit az emberi elme gyártott, illetve még az űrfelvételek is jelenthetnek mást, mint aminek látszanak. (Az elméletek és a tények közötti megfelelés bizonyító erejűnek hitt, de valójában semmilyen tudományosságot nem birtokló jellegéről ajánlom az előző írást.)

Püthagorasz (Kr. e 580-520 körül)
Platón (Kr. e. 427-347)
Először nézzük meg, hogyan változott át fokozatosan a Föld alakjára vonatkozó nézetrendszer!

Ugyebár kezdetben mindenki úgy hitte, hogy a Föld egy lapos korong, amelyet az égbolt egy folyton forgó kristálygömbként vesz körül, a Nap és a Hold pedig olyan, szintén korong alakú égitestek, amelyek a Föld fölötti körpályájukkal, saját fényt árasztva okozzák a nappal és az éjszaka váltakozását, illetve a Földhöz képest ciklikusan változó távolságukkal az évszakok körforgását. Ezt naiv ókori világképnek is nevezik, de már ekkor megjelentek az első "renitensek", akik másképp gondolták: pl. Pitagorasz és Platón, (akik már azt hirdették, hogy a Föld gömb alakú, de világképük még geocentrikus volt, azaz a ptolemaioszi elvekre épült, miszerint a Föld az univerzum középpontja).

Ptolemaiosz (Kr. u. 90-168 körül)
Kopernikusz (1473-1543)
A "sötét" középkorban a gömbalak mellé társult a heliocentrikusság, azaz hogy a Föld is csak egy a többi bolygó közül, melyek a Nap körül keringenek, s ez a modell ellenállást váltott ki a "begyöpösödött" és "korlátolt" katolikus egyházból. Ám itt se felejtsük el, hogy a Kopernikusz nevéhez fűződő fordulatot valójában nem büntette az egyház, mert a neves tudós beérte annyival, hogy ez csak egy modell, amely szerinte jobban leírja a világegyetem törvényeit, mint a korábbiak, de nem tulajdonított neki objektív valóságtartalmat. Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy Kopernikusz a bolygók körpályájának leírásakor pontatlanabb számításokat tudott adni, mint a korábbi, "hamisnak" mondott modell, és ezen csak az segített, hogy Kepler a körpályákat tovább részletezte.

Kepler (1571-1630)
Galilei (1564-1642)
Az egyház csak akkor lépett, amikor Galilei azt állította, hogy a modell megegyezik a valósággal, ami ellentétben állt a Biblia leírásával. Természetesen az inkvizíció nem jó dolog, nem állítjuk, hogy embereket máglyán elégetni üdvözlendő, de a teljes képhez ez is fontos adalék, mert az egyház valójában azokat üldözte, akik a valóság megismerhetőségének elsődleges eszközét az emberi észben látták, elvetve ezzel egy, az embernél szellemileg magasabb rendű lény kinyilatkoztatásának elsőbbségét, és így a saját értelmüket nagyobbra tartották, mintsem azt feltételezzék, hogy az emberi megismerés egy nagyon is korlátozott, erősen szubjektív tényező, amely soha nem tudja megragadni a valóságot, mint objektív realitást, (s ezt érdekes módon a mai tudomány egyes elméletei is újra hangsúlyozni kezdték).

Samuel Rowbotham (1816-1884)
Szóval már régen kialakult a mi modern csillagászati világképünk, amikor a XIX. században egy bizonyos Samuel B. Rowbotham nevű angol feltaláló és vallásos vezető könyvet írt azzal a címmel, hogy: Earth Not A Globe! Ebben kísérletek sokaságát írja le, melyekkel azt igyekszik alátámasztani, hogy márpedig a Föld lapos, nem kering a Nap körül, és nem forog a saját tengelye körül sem, stb.
Rowbotham kísérlete szerint a Föld lapos!
Egyik példája a képen látható vízi kísérlet, melynek során egy hajócska vagy csónak, melybe egy 5 láb magas zászlót állítottak, 6 angol mérföldre - azaz kb. 9,6 km-re - evezett a megfigyelési ponttól. A tenger a legjobb helyszín egy ilyen kísérlethez, hiszen nincsenek zavaró domborulatok, s itt valóban láthatónak kéne lennie, ha a Föld egy bizonyos távolság után görbületet mutat. A kísérletben használt távolságból a megfigyelő elvileg már nem láthatná sem a hajót, sem a zászlót, hiszen a Föld a hivatalos számítások szerinti görbületi ív alapján már 3 mérföld alatt is hajlana annyit, hogy a megfigyelő csak a vizet láthatná, mivel a hajó alábukott volna a gömbfelületen. Ehhez képest a valós helyzetet mutatja az alsó ábra: azaz a megfigyelő nagyon szépen látja a hajót a zászlóval. Ehhez persze távcsőre van szükség, s a Föld laposságát hirdetők szerint éppen ezért az a jelenség, hogy a hajók egy idő után eltűnnek a horizonton, nem jelent mást, minthogy már sem az emberi szem, sem a távcső nem képes befogni egy bizonyos távolságból semmit, ami nem a Föld gömb voltát, hanem érzékszerveink és műszereink tökéletlenségét bizonyítja. Rowbotham kísérlete érdekes folyamatokat indított el, és egy nevezetes, botrányba fulladó, egyben regénybe illő esethez vezetett, amely a bedfordi vízszint-kísérlet néven híresült el.

A bedfordi vízszint-kísérlet

A nevezetes Welney-híd a Bedford folyónál
1870-ben egy angol tudós, bizonyos John Hampden (1819-1891), aki Rowbotham lelkes követője volt, hirdetést adott fel, melyben 500 fontot ígért annak, aki be tudja bizonyítani, hogy a Föld gömbölyű, s ezzel képes megcáfolni a Lapos-Föld hívők bizonyítékait. Az egyetlen jelentkező az az Alfred Russel Wallace volt, aki biológus-antropológusként Darwin-tól függetlenül állt elő a természetes szelekció elméletével, emellett geográfus és felfedező is volt.
Alfred R. Wallace (1823-1913)
Elsősorban a pénz motiválta, de Hampden-nel szemben biztosnak érezte tekintélyét és tudását, akkoriban ugyanis nagy szakmai hírnévvel rendelkezett. A kísérlet szabályait Wallace határozhatta meg, melynek lényege az volt, hogy a megfigyelési ponttól egyre távolabb három cölöpöt helyeztek el a vízben, mindegyiket egyenlő távolságra egymástól, egy egyenes vonal mentén. A cölöpökre jelzőköröket tettek, azonos magasságban a víz felszínétől. Wallace feltételezése szerint a középső jelzőkörnek magasabban kell látszania, mint az előtte és a mögötte lévőnek, ami a Föld görbületét, míg Hampden szerint egy vonalban kell látszaniuk, ami a Föld laposságát bizonyítja. Mindkét fél hozhatott magával egy segédet, aki megállapíthatta a megfigyelés eredményét. Wallace először egy J. H. Walsh nevű fickót hívott, aki egy akkori tudományos szaklap szerkesztőjeként (The Field) a gömbelmélet, míg Hampden egy William Carpenter nevű újságírót, aki a laposságelmélet irányába lehetett elfogult. Az első napon végrehajtott kísérlet sikertelen volt: a jelzőkörök nem voltak pontosan egy egyenes mentén elhelyezve, illetve nem lehetett megállapítani, hogy melyik melyik. Walsh-nak távoznia kellett, így másnap Wallace egy Coulcher nevű sebészorvost kért fel maga mellé. Március 5-én került sor az újabb kísérletre, melynek tervét Wallace előző nap egy egyszerűbbre módosította. Eszerint a Welney-híd, és a vele szemben 6 mérföld távolságra lévő Bedford-híd közé pontosan félúton egy darab cölöpöt vertek le. A Welney-híd megfigyelőhelyének magassága 13 láb 4 hüvelyk volt. Ugyanilyen magasságba elhelyeztek egy jelzést a szemközti Bedford-hídra, és természetesen a félúton lévő cölöpre is, a látcsövet pedig a Bedford-híd jelzéséhez tájolták.
Wallace és Coulcher feltételezése szerint a cölöp jelzőkörének ki kellett volna emelkednie a látóhatáron, Hampden és Carpenter meg a korábban is várt eredményre számított. Érdekes módon egyik fél sem csalódott. A látvány az volt, hogy a cölöp jelzőköre magasabban állt, de ebből mindkét fél eltérő következtetést vont le. A gömbpártiak azt látták, amit vártak, de Carpenter is majdnem felugrott örömében, mert a látcső célkeresztjének közepéhez képest a cölöp jelzőköre ugyanannyi távolságra volt, mint ehhez képest a szemközti hídon elhelyezett jelzés. Szerinte ez azt jelentette, hogy a célkereszt közepe mutatja a megfigyelőpontot, és a tény, hogy a megfigyelt jelek ettől egyenlő közökben távolodnak, az megfelel a távolságközök által kirajzolódó perspektívának, tehát egy képzeletbeli egyenes vonal húzható az összes jelzésen keresztül. Ezért aztán Carpenter Hampden-nek ítélte a győzelmet. Ebből óriási veszekedés lett, Wallace azt magyarázta, hogy a távcső célkeresztjének semmi jelentősége, a vita napokig folyt tovább, és egyre jobban elmérgesedett, mert egyikük sem tudta meggyőzni a másikat. (Vajon miért emlékeztet ez minket a korábban is taglalt Duhem-Quine tézisre, mely szerint  "nem alkalmazható az úgynevezett döntő kísérlet (experimentum crucis) a versengő hipotézisek közötti választásnál", illetve hogy "a tapasztalat általi megerősítés nem egyértelmű bizonyíték, hiszen az előrelátás más elméletből is levezethető.") Szóval ezek után visszahívták Walsh-t döntőbírónak, akinek pártatlansága erősen megkérdőjelezhető volt Wallace javára. Walsh meghallgatta a két álláspontot, majd döntésképtelensége miatt Carpenter érveit továbbította egy céghez, ahol távcsöveket és egyéb optikákat gyártottak. A cég nem igazolta Carpenter-t, ezért Walsh a The Field hasábjain Wallace-nak tulajdonította a győzelmet, és a pénzjutalmat.

A történet azzal folytatódott, hogy Hampden - aki minden áron ragaszkodott a saját igazához - cikkeket és pamfleteket írt Wallace eljárásáról, többek közt az Experimental Proofs címűt, melyben azt taglalja, hogy Wallace módszere csaláson alapszik, mivel az, hogy a cölöpön lévő jelzés magasabbnak tűnt, mint a tőle távolabbi hídon elhelyezett jelzés, nem bizonyítja a Föld gömbszerűségét, csupán a természetes perspektivikus látásból adódó optikai hatásnak a leképeződése. Sajnos a tudományos vita kereteit messze túllépte azzal, hogy egyre inkább személyeskedő stílusban szidta Wallace-t, minden létező módon próbálta lejáratni, és a végén már fenyegető leveleket is írt, többek közt egy olyat, amit Wallace feleségének küldött ezzel a szöveggel:
If your infernal thief of a husband is brought home some day on a hurdle with every bone in his head smashed to a pulp, you will know the reason. Do tell him from me he is a lying, infernal thief, and sure as his name is Wallace, he never dies in his bed. You must be a miserable wretch to live with a convicted felon. Do not think or let him think that I have done with him. [Alfred Russell Wallace: My Life - A Record of Events and Opinions]
A dologból pereskedés lett, Hampden-t elmarasztalták és egy évet börtönben töltött Wallace zaklatása miatt. Másrészt 1876-ban egy másik tárgyaláson, ahol Wallace csalása volt a per témája, a bírók ítélete alapján Hampden visszakapta a pénzjutalmat, mondván, hogy a fogadás nem törvényes keretek között zajlott, de a tekintetben, hogy a kísérlet eredménye neki vagy Wallace-nak kedvezett-e, nem állapítottak meg semmit. Mindenesetre a bedfordi vízszint-kísérlet innentől kezdve a Föld gömbalakjának bizonyítékaként szerepelt a tankönyvekben az űrhajózás kezdetéig.


Lady Blount
Arról azonban már kevésbé szól a fáma, hogy az ügy itt nem ért véget! Az eset után évekkel később is jártak kísérletezni a Bedford-csatornához mind a Gömb-, mind a Lapos-Föld pártiak. Kevesebb visszhanggal ugyan, de újra fölelevenedtek a viták, amik mozgósítottak egy félelmetes asszonyt, aki szintén a lapos Föld elmélete mellett állt ki, mint Rowbotham - nem mellesleg mélységesen vallásos beállítottságú - követője. Ezt a nőt Lady Elizabeth Anne Mould Blount-nak hívták, aki egyben a Föld laposságát hirdető Zetetikus Társaság megalapítója is volt Rowbotham halála után. Lady Blount alaposan áttanulmányozta a gömbpártiak érveit, és több fórumon demonstrálta az ellenérveket. Például az ingamozgásról - melynek forgását a Föld forgásának bizonyítékaként kezelték - azt állította, hogy az csak és kizárólag az inga mozgását mutatja, a Földét nem, és demonstrált olyan eseteket a közönségnek, melyekben az inga nem az elvárt módon forgott. A másik legerősebb gömbpárti érv akkoriban az ún. "hajó-effektus" volt, miszerint amikor a láthatáron a hajó árbocostul eltűnik, az a Föld hajlásszögét mutatja. Lady Blount ezt csak "perspektíva-trükknek" nevezte, és rámutatott, hogy párás vagy viharos időben a tenger hullámai is eltüntethetik a hajót szem elől, de tiszta, szélcsendes időben távcső segítségével azok a hajók is újra láthatóak, amiket elvileg már nem szabadna észrevennünk. A hölgy kellően felkészült volt, ezért elhatározta, hogy egyszer s mindenkorra pontot tesz az ügy végére, ezért 1905-ben elutazott a tett helyszínére, a Bedford-csatornához, hogy a saját módszerével demonstrálja a Föld laposságát.

Felfogadott egy fotográfust is, bizonyos Edgar Clifton-t, aki a Dallmeyer cég legújabb, 5000 mm-es teleobjektívjével felszerelkezve kísérte őt el. Lady Blount ismét a 6 mérföld távolságot vette alapul, és elhelyezett egy széles, 15 láb magas fehér kartonlapot a Bedford-hídról lelógatva a víz felszínéig. Clifton, - aki hívő gömbpártiként meglehetősen szkeptikus volt az egésszel kapcsolatban - természetesen a Welney-hídra helyezte megfigyelőállását, azaz most is majdnem 10 km-re, ahonnan lehetetlennek tartotta, hogy bármi is látszódhatna a kartonlapból, mivel szerinte hozzájuk képest legalább 20 láb mélységben lehet a szemközti híd. Ám igencsak meglepődött, amikor teleszkópjával meg tudta figyelni a kartonlapot, méghozzá teljes szélességében és magasságában, azaz az alját is, ami a vízszintet súrolta.
Clifton százéves fényképe a fehér kartonlapról:
a felső fehér pötty a valódi, az alsó a visszatükröződés.
(A lenti képen ugyanez feketére pontozva.)
De ami ennél is megdöbbentőbb volt számára, az az volt, hogy nemcsak a lapot, hanem annak teljes tükörképét is láthatta a víztükrön visszaverődni. Feljegyzéseiben erről így nyilatkozott:
I should not like to abandon the globular theory off-hand, but, as far as this particular test is concerned, I am prepared to maintain that (unless rays of light will travel in a curved path) these six miles of water present a level surface. [John Michell: Eccentric Lives and Peculiar Notions]
A jelenségről fénykép készült, melyet publikáltak a The Earth és egyéb tudományos magazinokban, Lady Blount pedig sütkérezhetett a jól kiérdemelt hírnévben. Az ellentábor persze próbálta minden módon félremagyarázni a fényképet, délibábnak, fénytörésnek beállítva azt, de jó darabig komoly vita tárgya maradt ez a kísérlet, amely végre visszaadta Rowbotham, Hampden és a többi megvetett, kigúnyolt Lapos-Föld hívő megtépázott renoméját. Ennek ellenére a köztudatban mindez egy szűk csoport bolondériájaként maradt meg, és szép lassan mindenki elfelejtette az egészet.

A lapos Föld elmélete napjainkban

Először egy érdekes eset leírásával kezdeném a modern kori Lapos-Föld elmélet bemutatását, amely eset az űrrepülés kezdetei előtt kb. 20 évvel korábban történt. Idézet következik:
Bal oldalon: Anderson (1886-1949)
Középen: Stevens (1895-1965)
[...] tekintsünk be egy kissé az Egyesült Államok két kiváló léghajósának, Albert W. Stevens és Orvil Anderson kapitányoknak 1935 november 14-én történt sztratoszférai repülésükről szóló jelentésébe, akik az égbolt mennyezetén pontosan 22 kilométer 627 méter magasságban több mint egy órát időztek. Jelentésükből megtudjuk, hogy ibolyalila, üres, néma, kegyetlen hideg légövben a felettük lévő légkört feketének, a föld felé levőt pedig sötétkéknek látták. A Föld óriás csillagként ragyogott előttük az űrben s körülötte fénylett sugárkoronája. A Nap rozsdavörös színben látszott, s bár a légkör emberi szem által nem tapasztalt alkonyatszerű sötétlila volt, a felettük levő fekete égbolton csillagok nem voltak láthatók. Mikor letekintettek, akkor tűnt fel úgy, mintha az égre néztek volna. [Csicsáky Jenő: Mu, az emberiség szülőföldje]
Tehát a jelentés szerint a két léghajós minél közelebb került a világűr határához, a Napot annál sötétebbnek, rozsdavörösnek látta, pedig az a Földről nézve ugyebár vakítóan izzó fényt szokott árasztani. Továbbá nem láttak csillagokat, viszont ami a legfényesebbnek tűnt, az maga a Föld volt.

Az Explorer II indulás előtt...
...majd a levegőben.
Léghajójukról, az Explorer II-ről Stevens fényképet is készített a Föld felszínéről, és a fotó megjelent a National Geographic Society című lapban, éppen mint a Föld görbületének bizonyítéka! De ha jobban megnézzük az alanti képet, a szkennelt újságlap görbületén kívül nemigen látni hajlást magán a fotón, azaz a földfelszín horizontján. Ami esetleg látható, az megint csak egyfajta perspektivikus távolodása a kontinensnek, de ez még bőven nem bizonyíték! Arról se feledkezzünk meg, hogy a fényképezőgépek objektívje - ahogy minden lencse és az emberi szem is - a saját görbületéből adódóan egy adott távolság után mindenképpen hajlásszöget fog mutatni.

Stevens 1935-ös fényképe a Föld felszínéről: ez lenne a bizonyíték?

Nos, mielőtt rátérnénk a legizgalmasabb részre, a modern űrkutatásra, a NASA fényképeire és hasonlókra, előtte muszáj áttekintenünk, mit is merészel állítani a világegyetemről a mai Lapos Föld Társaság, amely hosszú évek hallgatása után nemrég a hamvaiból elevenedett meg. Néhány pontban szemezgessünk a legfontosabbakból!

***

Tehát a Föld korong alakú, még pontosabban kicsit olyan mint egy cilinder, melynek karimáját az Antarktisz képezi, az Északi-sark pedig a korong közepén helyezkedik el, mint az az alábbi első térképen látható. Létezik egy másik modell is, amelyen az Antarktisz is megvan külön kontinensként, tehát a jéggyűrű nem azonos vele.

A Lapos Föld Társaság térképe I.
A Lapos Föld Társaság térképe II.
A jégfal eléggé hatalmas és magas ahhoz, hogy úgy kerítse be a Földet, hogy ezáltal az óceánok és tengerek vize ne tudjon "lefolyni" az űrbe. A Föld mágneses mezeje természetesen létezik, középen van Észak, és a korong túlsó felének közepén Dél, ezért a szélek felé haladva kvázi déli irányba haladunk. Az Egyenlítő - mint sima körgyűrű - szintén a helyén van, a Nap és a Hold pedig ennek mentén kering körbe-körbe, illetve közeledik és távolodik a Föld felszínéhez képest hol lejjebb, hol feljebb, ezzel létrehozva a nappalok és éjszakák, illetve az évszakok ciklikus váltakozását.

A Nap és a Hold mozgása az Egyenlítő mentén...

...így hozza létre a napszakok és évszakok váltakozását.

Hogy mi van a korong túloldalán és a legeslegszélén, arra nincs válasz, vagyis ami ott van, az ismeretlen területnek számít, amit a régiek többféleképpen ábrázoltak vagy képzeltek el. A legfontosabb alapvetés pedig az, hogy a Föld nem egy a bolygók közül, hanem egy számos tekintetben különleges és semmihez sem hasonlítható létező, amit a többi égitest nem feltétlenül objektíve reális bolygóként, hanem egyfajta kivetülésként vesz körül. A lapos Föld elmélet hívei ettől még nem kötelezően vallásosak, de világképük kibékíthetőnek tartja a Biblia vagy egyéb szent szöveg állításait a modern tudománnyal. Természetesen sok-sok logikusan adódó kérdés merül fel az elmélettel kapcsolatban, hiszen szinte minden létező érv ellene szól. (Az egyszerűség kedvéért a Lapos-Föld pártiak elméletét  FE-nek, a Gömbpártiakét RE-nek nevezzük a Flat Earth és a Round Earth kifejezések rövidítése alapján.) Nézzünk meg pár ilyen érvet és ellenérvet! (Lehet, hogy a kedves olvasó megmosolyogtatónak talál majd bizonyos FE-állításokat, de ezeket nem e sorok írója találta ki, hanem ők. Ennek ellenére mindent megteszünk annak érdekében, hogy ahol lehet, ott saját észrevételekkel erősítsük a "gyengébb" tábort.)

1. Geográfia

Universum - Camille Flammarion fametszete (1888)
K: Ha elindulok a Föld egy pontjáról, és végig egyenesen haladok, akkor egy idő után ugyanoda lyukadok ki, azaz megkerülöm a Földet. Ez hogy lehetséges, ha a Föld lapos?




V: Amikor valaki körbekerüli a Földet, valójában nem egyenesen, hanem egy kör mentén halad az Északi-sark körül, de az utat egyenesnek észleli, mert az iránytű mindig a Földkorong közepe felé fog északot mutatni, úgyhogy a földi és az égi járművek is ehhez igazodnak. (Abszolút egyenesen haladni pedig a leggyakorlottabb hajóskapitányok vagy autóvezetők se képesek, ez a gyakorlatban lehetetlen.) Emellett az időzónák is helyesek, hiszen a Nap keringése egy időpontban csak egy adott egységnyi területet világít be.

Régen úgy hitték, hogy a Földet egy nagy teknős tartja
K:  Hogy lehet az, hogy ha például Dél-Amerikából Új-Zélandra repülök légi közlekedéssel, akkor az út ideje rövidebb, mint ha fognám magam, és a feltételezett korong felületén Dél-Amerikából egyenesen az Északi-sarkon keresztül mennék, ami viszont a kisebb távolság ellenére hosszabb ideig tart?

V: A pilóták GPS alapján tájékozódnak, amely műholdas adatcserét jelent. Ezek a műholdak azonban virtuális koordinátákban "gondolkodnak", és a gépek számára eltérő magasságú légifolyosókat jelölnek meg, ami hol kisebb, hol nagyobb görbületű röppályával jár. Ezért kisebb távolságok is járhatnak hosszabb idejű utazással, és fordítva. (A műholdakról később még szó esik!)

K: Ha valaki következetesen és nyílegyenesen Dél felé haladna, akkor egyszer csak elérne a Föld széléhez és leesne?

V: Igen. Ennek cáfolásához be kéne bizonyítani, hogy a navigációs eszközök lehetővé teszik a folyamatosan egy irányú, egyenes haladást, (amit egyébként nem tesznek). 

2. A Föld "mozgása"

Leon Foucault (1819-1868) 
K: Az FE azt állítja, hogy a Föld mozdulatlan. Ennek ellentmond a Foucault-inga, melynek mozgása a Föld forgását demonstrálja. Az Északi-sarkon 24 óra alatt, szabályos kör alakban tesz fordulatot, onnan pedig az Egyenlítőhöz közeledve egyre hosszabb idők alatt jár körbe ellipszis alakot rajzolva, magán az Egyenlítőn pedig nem leng körbe, ami a Föld forgástengelyéhez képest elfoglalt helyével függ össze, tehát valójában nem az inga forog, hanem a Föld fordul meg az inga alatt, amihez ITT a szemléltetés!


FE modell az ingamozgásra
VRowbotham szerint az inga mozgása megfelel az adott hely hőmérséklete és a Naptól való távolsága közötti viszonynak. Ha az inga egy hideg helyen van elhelyezve - például Északi- vagy Déli-sark -, ahol a Nap a legtávolabb van tőle, akkor szabályos köralakot rajzol a földre, de ha meleg környezetben van, - például az Egyenlítő mentén -, ahol a Nap nagyon közel van hozzá, ott elliptoidabb. Egyszóval nem a Föld mozog az inga alatt, hanem az ingát vonzza, és ezáltal mozgatja a fölöttünk keringő Nap a mozdulatlan Föld fölött! Ugyanakkor egy jogos visszakérdezés is idekívánkozik: ha az inga lengésiránya állandó, (miközben a Föld forog alatta), akkor ez az állandóság milyen tekintetben érvényesül? Mivel az egyetlen lehetséges RE-féle válasz az, hogy a világegyetem alapvető állandóságának vagy nyugalmi állapotának a tekintetében, - ami egyfajta tehetetlenségi erőként nyilvánul meg az ingában -, ezzel máris önellentmondás jön létre, hiszen tudjuk nagyon jól, hogy a világegyetem alapvetően nem állandó. Ez pedig elvezet Einstein-ig, aki szerint: "A két állítás, miszerint vagy a Föld kering a Nap körül, vagy a Nap kering a Föld körül, csupán két eltérő konvencióra utal, melyek két különböző koordináta-rendszerben érvényesülnek." Tehát a Foucault-inga jelensége nem bizonyít semmit.

K: Mi a helyzet a Coriolis erővel, amely szintén a Föld forgását, és egyben gömbalakját bizonyítja? Ez az effektus egy tehetetlenségi erő, amely a mozgó testekre (pl. folyók) úgy hat centrifugálisan, hogy például a lefolyóban a víz az északi féltekén az óramutató járásával ellentétes, míg a déli féltekén a megegyező irányba folyik le. Ha a Föld nem forogna, ez hogy lenne lehetséges?

Ernst Mach (1838-1916)
V: A folyók és vizek áramlását valójában a szélirány befolyásolja, amely tényleg eltér Északon és Délen, a szeleket azonban azok az égi erők és ellenerők irányítják, amelyek egymással is ellentétes hatásokat fejtenek ki Északon és Délen. A lefolyós példa pedig hiába közismert, a valóságtartalma koránt sem állja meg a helyét. Csak egy idézet a Fizikai Szemle 2006/8-as számából: "A hétköznapi tapasztalat [ezért] nem mutatja a lefolyók kitüntetett örvénylési irányát az egyes féltekéken: mindkét irányú forgás előfordulhat egyetlen fürdőszobán belül is." Vagyis nevezhetjük bárminek ezt az erőt, a lényeg, hogy FE szempontból nem a Föld forgása és gömbalakja az oka, hanem magára a Földre ható égi erőké, amelyek olyan kis jelenségekkel, mint a lefolyó, nem "foglalkoznak", de annál inkább a nagy áramlásokkal, passzátszelekkel, stb. Ezzel kapcsolatban Julian Barbour és Bruno Bertotti fizikusok rámutattak, hogy ha veszünk egy nagy kiterjedésű üres gömbformájú rendszert, (ami a világegyetemet reprezentálja), és ezt "megforgatjuk" egy kisebb rendszer körül (ami lehet a Föld, mint középpont), akkor ugyanolyan centrifugális erő keletkezik, mint a Coriolis erő, és ez ugyanazon a módon érezteti hatását a középponton, mint ha azt magának a Földnek tulajdonítanánk. Mindez az ún. Mach-elvre épül, - Ernst Mach fizikus neve után, akit rendszerint kihagynak a modern fizikatankönyvekből -, mely elv szerint "a test tehetetlen tömege az Univerzum összes tömegének egymással való kölcsönhatásából ered, azaz az állócsillagokhoz rögzített rendszerben mért gyorsulás oka az állócsillagok és más tömegek által keltett erők eredménye." Mach szerint a newton-i tehetetlenségi rendszer és a távoli, nem forgónak tekintett állócsillagokhoz viszonyított rendszer egyezése nem lehet véletlen, hanem azt jelzi, hogy a világegyetem távoli anyaga meghatározza a tehetetlenségi rendszert valamilyen fizikai módon.

3. Nap, Hold, csillagok

A Nap mozgásának összehasonlítása FE és RE szempontból (1931)
K: Na és mi van a Nappal, a Holddal és a csillagokkal?

V: Valójában ezek forognak a Föld körül. Ők maguk közönséges anyagból vannak, gömbszerűek, mint az RE-modellben, de ez nem jelenti a Földhöz való hasonlatosságukat, mivel a Föld nem egy a többi égitest közül.

K: Mi a helyzet a Napkelte-Napnyugta váltakozásával?

V: Perspektivikus látvány, amely azt jelzi, hogy a Nap útja az adott helyhez közeledik-e, vagy épp távolodik. Természetesen nem "alábukik" vagy "feljön" egy gömb alakú Föld mentén, hanem horizontálisan állandó körpályán mozog, (nappalok és éjszakák), és csak viszonylagos emelkedései-süllyedései vannak (évszakok változása).

K: És a Hold fázisai?

V: Semmi különös. Ha egy magasságban van a Nappal, az az egyik felét világítja meg, ekkor félholdat látunk. Ha a Hold alacsonyabban áll, mint a Nap, akkor a Hold sötét. Ha magasabban van, akkor világos, vagy éppen telihold van. Egyébként épp ezért a Földről egy időben nem is látja mindenki mindenhonnan ugyanolyannak a Holdat, a megfigyelőhelytől függ, hogy éppen mennyi és melyik része világosabb vagy sötétebb.

Számtalan egyéb kérdés, probléma, érv és ellenérv merül még fel, de itt legyen elég ennyi, talán ezek a legfontosabbak. Aki a többire is kíváncsi, és rendelkezik némi angol nyelvtudással, annak elég ha elmélyed a Flat Earth Society weboldalán található rengeteg fórumozásban, de eléggé meg fog lepődni: ezeknek mindenre van jól alátámasztott válaszuk!

Viszont fölvetődik a legizgalmasabb kérdés: ha valóban lapos a Föld, akkor hogy lehet, hogy a NASA fényképekkel és űrfelvételekkel tudja bizonyítani ennek ellenkezőjét, nem beszélve az űrhajósok beszámolóiról, magáról a Holdraszállásról, és egyáltalán, mi tudná megcáfolni azt, amit a saját szemünkkel látunk? És még valami! Mi érdeke fűződne bárkinek ahhoz, hogy az emberiség tévesen azt higgye: a Föld gömbölyű, miközben nem az?

Az összeesküvés



A Szputnyik-1 űrszonda
Kilövése: 1957. október 4.
Lajka a Szputnyik-2 kabinjában
A hivatalos adatok szerint az űrkorszak kezdete 1957-re datálható az első műhold útnak indításával, amely az oroszokhoz köthető. Tudjuk, hogy óriási volt a versengés az USA és a Szovjetunió között az űrkutatás terén, és az elsőbbségért bármelyik fél képes lett volna a "legmesszebb" elmenni. 1958-ban megalakult a NASA, mint az amerikai űrkutatásért felelős kormányhivatal. Még egyszer: kormányhivatal. Az oroszok még ebben az évben fellőtték a Szputnyik-2 műholdat, ezúttal egy élőlénnyel a fedélzetén: ez volt Lajka, a keverék kutya. Szegény állat öt hónapig keringett holtan, aztán a műhold elégett a Föld légterében. Az USA - látva a fejleményeket - ezt "hidegháborús üzenetként" értékelte, és az Explorerer-1 nevű első műholdjuk kilövésével válaszoltak, majd 1959-ben sikerült állandó pályára állítaniuk a Discoverer-1-et, amely az Egyenlítő mentén kering. Persze sok-sok fázis, részeredmény és mindenféle újabb fejlesztés következett, de végül a '60-as években megkezdődött a XX. század legnagyobb űrhajózási vállalkozása: az Apollo-program.

A Gagarin-ügy

Jurij Gagarin (1934-1968)
Miután Jurij Gagarin 1961-ben végrehajtotta az első űrrepülést a Föld körül, a nagy versenyben a NASA célul tűzte ki, hogy Amerika fog először Holdra juttatni embert. De már itt álljunk meg egy pillanatra, és tegyük fel a kérdést, hogy Gagarin valóban járhatott-e az űrben? A témát alaposan körüljárta Nemere István is, és könyvet írt Gagarin = Kozmikus hazugság címmel, (a teljes szöveg elérhető a források között). Rengeteg a gyanús körülmény az egész ügyben, ezek közül csak néhányat említenék meg itt. Például azt, hogy az űrhajón (Vosztok-1) nem volt egyetlen fényképezőgép sem, ezért csupán Gagarin személyes beszámolójára hagyatkozhattak, aki egy sajtótájékoztatón papírból olvasta fel élményeit, melyekben rengeteg ellentmondás volt. Azt állította, hogy utazása során minden ugyanúgy működött, mint a Földön, és a súlytalanság semmilyen módon nem befolyásolta élettani funkcióit. Pedig tudjuk, hogy a későbbi "űrutazások" ennek az ellenkezőjéről szólnak. Még rengeteg hazugságra derít fényt a könyv, de az egyik legdöntőbbet muszáj hosszabban idéznünk. (Nemere természetesen gömbnek hiszi a Földet.)
Sokkal érdekesebb volt Gagarin másik mondata. "Láttam Dél-Amerikát és az nagyon szép!" Ez is egy bomba volt. A rendezők talán felszisszentek a kulisszák mögött, talán nem. Talán abban reménykedtek, senki sem figyel fel a dologra. Képzeljük csak magunk elé a Földet. Azt a gömböt, amely huszonnégy óránként egyszer megfordul a tengelye körül. Értelemszerűen mindig csak az éppen a Nap felé eső részét világítja meg életadó központi csillagunk fénye. A másik oldalon éjszaka van. A fény és a fekete folt a bolygó forgása következtében folyamatosan vándorol végig a gömb egész felszínén, huszonnégy óránként mindenütt van egyszer nappal és egyszer éjszaka. Ez eddig világos. Most képzeljük el: amikor a Szovjetunió nyugati felén a moszkvai időzónában mondjuk déli tizenkét óra van, a tőle nyugatra eső dél-amerikai kontinensen 6-7-8 órával előbb (azért szerepel itt több szám, mert Dél-Amerika is több időzónára oszlik). Ha pedig Moszkvában mondjuk éjjel kettőt mutatnak az órák, Dél-Amerikában még csak este nyolc van. Ha viszont Moszkvában van mondjuk reggel nyolc óra, Dél-Amerika fölött még éjszakai sötétség terjeng, hisz az órák éjfél után egy órát mutatnak! Nos, nyilván sejtik már, mire céloztam. Gagarin repülése idején a Szovjetunióban kora reggel volt; helyi idő szerint 9 óra után pár perccel indult az űrhajó Bajkonurból, vagyis a moszkvai időzónából. A közzétett adatok szerint 9 óra 07 perckor volt a start és 9 óra 22 perckor haladt el Dél-Amerika fölött. Vagyis amikor az említett földrészen mindenki az igazak álmát aludta, lévén éppen éjszaka. Brazília keleti felében hajnali 4, ettől valamivel nyugatabbra hajnali 3, és Chile vidékén éjjel 2 óra! A földrész tehát éjszakai sötétségbe burkolózott, a felette elrepülő ember semmit sem láthatott belőle. Vagyis: Gagarin hazudott. Akkoriban hallottunk is hangokat (csak nyugati rádióadókon keresztül, természetesen), miszerint Dél-Amerikában meglehetős derültséget keltett a "hős szovjet űrhajós" idézett kijelentése.
[...] A nemzetközi megfigyelőknek már akkor feltűnt egy dolog, bár később aztán erről is kevés szó esett. Idézzük csak vissza, mit mondtak a hivatalos szovjet szervek (a TASZSZ jelentésében máig olvasható az akkori újságok hasábjain): az űrhajó 9.07-kor indult, természetesen a Szovjetunió területéről, Bajkonurról, vagyis az ország középső vidékéről. 9.22-kor haladt el Dél-Amerika fölött, és 10.15-kor Afrika fölött. Ennyi. Most vessünk egy pillantást a földgömbre. A rendezők óriási hibájából újra van egy bizonyítékunk arra, hogy valami enyhén szólva nem volt rendben Gagarin repülése körül. Az a rakétameghajtású test, amely Közép-Szovjetunióból indul 9.07-kor, semmiképpen sem kerülheti meg a fél földgolyót 15 perc alatt! Mert ha ez igaz lenne, az útja az égitest körül nem 89 percig, hanem alig 30 percig tartott volna. De ezzel nincs vége a furcsaságoknak. A következő adattal is baj van. Ha a fél földgolyót 15 perc alatt kerülte meg, hogyan lehetséges, hogy a Dél-Amerikától Afrikáig tartó kis "ugrásra"- valóban csak pár ezer kilométer a távolság a két földrész között - viszont 53 percre volt szüksége? (9.22-tól 10.15-ig?) Hát hogyan repült a Vosztok-l-es - először iszonyú gyorsan száguldott, aztán ellustult és csak alig vánszorgott -, ha a sebessége az előzőnek a negyedére csökkent... ?
[...] A sajtóértekezleten felállt egy újságíró és megkérdezte: mikor teszik közzé azokat a fotókat, amelyeket Gagarin útközben az űrhajóból készített. Az őrnagy elvtárs válasza megdöbbentő volt. Egyszerűen néma csönd támadt utána. Nincs kizárva, ez volt az első pillanat, amikor egyesekben már halványan megfogalmazódtak a kétségek. Gagarin ugyanis egyszerűen közölte:  "Az űrhajón egyetlen fényképező berendezés sem volt, így felvételek sem készültek. Tehát: nincs mit közzétenni." [Nemere István: Gagarin = Kozmikus hazugság]

Később egyébként Gagarin alkoholista lett, házassága megromlott, ami talán annak is köszönhető, hogy a hirtelen rászakadt népszerűséget nem jól viselte. 1968. március 27-én ő és kiképzője életét vesztette egy MiG–15-ben rutinrepülés közben. A baleset körülményei tisztázatlanok. Egy 1986-os tanulmány szerint gépük egy másik sugárhajtású gép csóvájába került. Az időjárás sem volt kedvező, ez is hozzájárulhatott a balesethez. De ezen a nyomvonalon már nem is találgatnék tovább. Béke poraira!

A Holdraszállás

"Hivatalosan" az első Holdraszállást - mindenféle Hold közeli próbarepüléseket követően - 1969. július 20-án hajtotta végre Neil Armstrong és Edwin Aldrin az Apollo-11 keretében. (Az expedíció harmadik tagja, Michael Collins a parancsnoki űrhajón maradt, csak a másik kettő lépett a felszínre egy holdkomp segítségével.)

Balról jobbra: Neil Armstrong, Edwin "Buzz" Aldrin, Michael Collins (1969)
Bizonyára sokan hallották már a kedves olvasók közül az ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméletet, miszerint a Holdraszállás meg se történt, és az egészet megrendezték, valószínűleg az akkori hidegháborús politikai nyomás hatására, hiszen valamilyen eredményt kellett már mutatni. Ilyenkor nagyon vigyázni kell, hogy mit hisz el az ember, és mit nem, mert a kételkedőkre is az a veszély leselkedik, hogy egyesek utólagosan, szándékosan legyártott áldokumentum-felvételeket próbálnak "kiszivárogtatott" anyagként feltüntetni, amivel  egyrészt jól le lehet járatni a NASA-t, például egy olyan - az eredetihez megszólalásig hasonló - snittet bemutatva, amikor Armstrong éppen jön le a holdkompról, és leszakad valami állvány, mire hirtelen besereglenek a filmes stábtagok. Másrészt ha egy ilyen felvételről - esetleg szánt szándékkal - később kiderül, hogy kamu, akkor az fegyverténnyé válik a hivatalos álláspont számára, akár ők maguk gyártották a filmet, akár nem. Mindenesetre érdemes megnézni a szóban forgó jelenetet ITT, ha az ember szórakozni akar!


Ez persze koránt sem jelenti azt, hogy azoknak, akik nem hiszik el az egészet, ne lenne okuk az alapos gyanúra. Talán az a leghelyesebb, ha megnézünk eredeti felvételeket, és utána a leleplező filmeket. Kezdjük a landolással! Aznap élőben közvetítette a televízió az Apollo-11 útját. Az űrhajó ablakára egy színes, 16 mm-es filmkamerát helyeztek, amely 12 képkocka/mp-es sebességgel forgott. Íme a felvétel egy részlete, amit akkor a tévénézők is láthattak!


És itt a Hogy készült? bemutatása, melyből a régi fényképes dokumentumok alapján kirajzolódik az a hollywood-i trükkarzenál, amellyel végrehajtható egy ilyen szemfényvesztés! A kisfilm végén már egészen másképp fogunk tekinteni az "élő tévéközvetítésre"! (A videóban felhasznált fotók valóban hitelesek, a NASA történetének weboldalán megtalálhatóak ITT.)


Folytassuk a tényleges Holdraszállással! Ez így nézett ki:


És így volt megvalósítható a Földön (a videó zenéje a készítő ízlését tükrözi):


Persze mindezt még lehetne úgy magyarázni, hogy a NASA csak modellezni akarta a Holdon lévő körülményeket, és az egész csak előgyakorlat volt a valódi Holdraszállás előtt. Ám az alábbi videó magukon az eredeti felvételeken mutatja be a csalást! Láthatjuk, hogyan idézhető elő vékony, de erős dróttechnikával a súlytalansághoz közeli állapot, ami annyira jellegzetes az asztronauták Holdfelszínen való mozgásában, illetve filmes bakik is meg vannak mutatva nem csak az Apollo-11, hanem a későbbi Holdraszállások felvételein is!


A konspirációs elméletek hívei előtt közismert az is, hogy a Holdon készült fényképek se stimmelnek! Hosszan lehetne ecsetleni a részleteket, de másfél perc ízelítő is elég lehet, jóformán angol nyelvtudás se kell hozzá, a képelemzések önmagukért beszélnek:


Szóval lehet szidni és megbélyegezni azokat, akik nem hiszik el az egész űrutazásos történetet, de a fenti kérdések akkor is nyugtalanítóan nyitva maradtak! A NASA természetesen cáfol, ahol tud, de az alábbi 2006-os kishír árnyalja a szavahihetőségüket:
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA nem találja az 1969. július 20-i első Holdra lépésről készült tudománytörténeti jelentőségű felvételeit.
A videó megörökítette az Apollo 11 programban részt vevő űrhajó két asztronautájának munkáját, Neil Armstrong és Buzz Aldrin sétáját a Hold felszínén. A NASA szóvivője, Grey Hautaloma azt mondta, hogy a felvételeket már évek óta nem látták, régóta keresik, de hiába. A képeken a Hold-sétán kívül rögzítették az űrhajósok egészségi állapotát és a leszálló egység helyzetét.
Nem találnak összesen 700 videokazettát, amelyeken az Apollo történelmi jelentőségű misszióját örökítették meg. Az is előfordulhat, hogy a tekercsek évek hosszú során tönkrementek. (mti-panoráma) [transindex.ro]
És a folytatás 2009-ből:
A NASA három évvel ezelőtt bejelentette, hogy elvesztek a Holdraszállásról készült eredeti felvételek. A történelmi jelentőségű film a költségcsökkentés áldozata lett: a felvétel egyike volt annak a kétszázezer kazettának, amelyet letöröltek és újrahasznosítottak.
Az Apollo által közvetített filmet a tévében is leadták, és ezek a felvételek nem vesztek el. A csütörtökön nyilvánosság elé tárt filmeket a digitális felújításra specializálódott hollywoodi Lowry Digital nevű vállalat restaurálta. Ezek közt van a Neil Armstrong és Buzz Aldrin holdsétáját megörökítő három és fél órás felvétel is. [index.hu]
Újabb ellenvetés lehet az, hogy rendben van, akkor talán tényleg csak egy trükk volt az egész, de bizonyára a sürgető politikai helyzet, az oroszokkal való verseny meg a vietnámi háborúról való figyelemelterelés volt az oka a csalásnak, de azóta már nyilván megvalósították azt, ami akkor még csak filmes szemfényvesztés volt! Igen, de az Apollo-program 1972-ben véget ért, az oroszok soha nem jutottak el a Holdra, tehát összességében 40 éve nem járt senki azóta a Holdon! Ha járt egyáltalán valaha!

Egyéb űrutazásokról pedig, - mint amilyen a gazdasági világhatalomnak számító Kína által kezdeményezett űrséta -, szintén hamar kideríthető, hogy megrendezett, pedig ez már napjainkban történt! Íme erről is egy leleplezés:



A műholdak

A Lapos Föld Társaság természetesen számon tartja a fenti leleplezéseket, de mindez még nem érinti a Föld alakját. Azt, hogy a Föld gömbölyű, a "hivatalos" műholdfelvételek hivatottak bizonyítani. Ezeket a műholdakat - más néven szatellitákat - az FE-pártiak azonban találóan pszeudolitáknak nevezik. Hogy miért? Mert van pár hihetetlennek tűnő technikai csoda, ami ahhoz kell, hogy ilyen műholdak és egyéb űrbéli szerkezetek valóban működhessenek: iszonyatos meghajtással ki kell lőni őket az atmoszférába, majd miközben 14.000 mérföld/órás sebességgel haladnak, pályára kell állniuk a megfelelő helyen és a megfelelő időben "fedélzetükön" egy atomórával, miközben soha nem kell őket semmilyen üzemanyaggal újratölteni, javításuk pedig úgy zajlik, hogy időnként felküldenek űrszemélyzetet, akik "elkapják" a műholdat, és abban a kb. 400 km-es magasságú (vagy afölötti) térben szerelik, ahol köztudomásúan még a kősziklák, meteoritok is porrá hamvadnak, nem beszélve arról, hogy megközelítőleg 10.000 azoknak az űrben keringő "hasznos objektumoknak" a száma, amelyek soha nem ütköznek össze egymással, (plusz a rengeteg űrszemét csavarkulcsok, kesztyűk, egyéb szerszámok formájában).

Így már talán az is érthető, hogy a Lapos Föld Társaság nem hisz a műholdak létezésében úgy, ahogy azt hivatalosan tanítják. Azt persze ők sem vitatják, hogy valóban vannak az égen mesterségesen pályára állított szerkezetek, de ezeknek nem tulajdonítanak valódi funkciót, mint például a GPS-adatközlés meg rádiósugárzás és hiteles képfelvétel-készítés.
...és a Csendes-óceánon

A Loran lefedettsége az
Atlanti-óceánon...
Szerintük ezek valójában holt tárgyak, amelyek tehetetlenül keringenek fölöttünk, természetesen egy horizontális körpályán a lapos Föld felett. Céljuk a megtévesztés arra vonatkozóan, hogy a valódi navigációs adatcsere és egyéb sugárzások nem ezeken keresztül, hanem közvetlenül a Földről zajlik különböző monumentális rádiótornyokból. Ilyen például a Loran-rendszer, amely földi sugárzással ugyanúgy képes navigálni a hajókat és a repülőket.


És most nézzünk meg egy nemrégiben közzétett "nagyon szép" műholdfelvételt a gömbölyű Földről!


Nos, aki idáig képes volt eljutni ennek a bejegyzésnek az olvasásában, abban talán már kialakult egy kis egészséges kételkedés a felvétel élethűségével kapcsolatban. Ez azért is lehet, mert ahogy az Index cikke is írja, a videót fázisfényképek alapján animálták össze, tehát ez akár elégséges magyarázat lehet. Ugyanakkor a színek, a légkör határának éles zöld vonala, a vágásoknál lévő "filmes" fényvillanások, és egyéb digitálisnak ható részletek továbbra is zavaróak. Az FE-elmélettel pedig nincs ellentétben az, hogy folyamatosan egy ovális alakú Földet látunk, hiszen már taglaltuk a látóhatár torzulását, amely minden lencse és az emberi szem esetében is megtörténik, illetve a körpályán haladás sem jelenti egy gömb megkerülését, csupán egy körözést a Föld korongja felett. Arról meg úgyis mindenki tud, hogy a mai modern képalkotó technikának már semmi sem szab határt.

Nézzünk meg még egyet, melyen a műhold együtt "forog" a Földdel, ezért állónak látjuk a képet!


Ez is nagyon szép, és ha valaki akar, még nézhet ilyeneket ITT, de személy szerint nekem is túl szép, ahhoz, hogy igaz legyen! Ami elsőre mesterséges hatást kelt, az nem is az utólagos színezés, vagy a pillanatképek felgyorsításából adódó rajzfilmes hatás, hanem a Föld körvonalának túlságosan is szabályos köralakja.
Most hasonlítsuk össze ezt a mértani csodát ezzel a ronda képpel:

Geoid alakú Föld
Ez egy műholdak által összeszerkesztett kép a Föld lehetséges alakjáról, amit geoidnak neveznek, vagy másképpen geodéziai "burgonyának". Hol van ez a szabályos gömbtől? Ha ez is műholdkép, és az előbbiek is, akkor melyik az igazi? Egyáltalán: ezek szerint nem is tudják, hogy valójában milyen alakú a Föld, és még mindig csak találgatnak? Márpedig a NASA azt állítja, hogy a Földről készült képek effektív fotók, ami ellentétben áll a legújabb mérésekkel, amiket szintén tudományosnak tekintenek. Nem beszélve arról, hogy más bolygókról is készít a NASA képeket, és érdekes módon mindegyik nagyon szép és szabályosan kerek, mint a geometria tankönyvek körei, de ezekről is több helyen megírták és bemutatták, hogy erősen Photoshop-gyanúsak.

Aztán van egy olyan számítási modell is, ami elliptoid alakúnak mutatja a Föld alakját, ez így nézne ki:
Elliptoid alakú Föld
Úgyhogy szép lassan a gömbtől eljutunk a burgonyán keresztül az ellipszisig, amitől csak egy lépés a lapos Föld! Hát akkor mitől kéne elhinnünk, hogy a műholdfelvételek azt mutatják, ami a valóság, amikor a műholdaknak - feltételesen elfogadva, hogy tényleg úgy működnek, ahogy mondják - saját koordináta-rendszerük az, ami határt szab nekik? És rögtön tegyük hozzá azt is, hogy még mindig akadnak "fehér foltok" a térképen, például Dél-Amerikában, Dél-Afrikában és Ausztráliában, ahol "civilizált" ember még nem járt, illetve a Google Maps is hiányos még. A legérdekesebb azonban az Antarktisz, amely számunkra teljességgel ismeretlen, alig néhány kutató állomás található rajta, azok is inkább a perem területeken, a belső zónában meg szinte senki sem járt! Tehát földrajzi értelemben valójában rengeteg helyről még mindig nincs közvetlen tapasztalatunk, csak animált, színezett, utómunkált, távoli műholdképeink!

Konklúzió

Rendben van, tegyük fel, hogy egy olyan összeesküvés hálózza be az emberiség gondolkodásmódját, amelyhez foghatót egy átlagos konspirációs elmélet nem is feltételezne. De milyen célból tenné ezt a NASA, vagy az amerikai kormány? Nem mindegy nekik, hogy a Föld lapos-e vagy gömbölyű? A Lapos Föld Társaság szerint nem ez a kérdés. Nincs olyan, hogy Gömbölyű-Föld Összeesküvés, hanem olyan van, hogy Űrutazás Összeesküvés. Az amerikai kormányt nem a Föld alakja érdekli, hanem a totális fegyveres dominancia a világ többi országa felett, és ezt akár blöfföléssel is fenntartják, sőt, nyilvánvalóan azért készít a NASA kreált képeket a gömb alakú Földről, mert ők maguk is, - mint nagyjából minden ember -, úgy gondolják, hogy valóban gömb alakú. Természetesen ha ma kiderülne, hogy a Föld igazából lapos, akkor egyben fény derülne az összes csalásra is, ezért továbbra is fenn kell tartaniuk annak látszatát, amire hatalmuk épül, és ennek óhatatlanul része a Föld gömbölyűségébe vetett hit megtart(at)ása. Ezzel kapcsolatban Lyndon Johnson amerikai elnök így nyilatkozott 1958-ban:
Lyndon Johnson (1908-1973)
Control of space means control of the world. From space, the masters of infinity would have the power to control the earth's weather, to cause drought and flood, to change the tides and raise the levels of the sea, to divert the gulf stream and change temperate climates to frigid. There is something more important than the ultimate weapon. And that's the ultimate position. The position of total control over the Earth that lies somewhere in outer space. [President Lyndon Johnson, Statement on Status of Nation's Defense and Race for Space, January 7, 1958]
Ami nyers fordításban valahogy így hangzik: "Az űr ellenőrzése egyben a világ feletti ellenőrzést jelenti. Az űrből a végtelenség urai hatalmat szerezhetnek a Föld időjárásának befolyásolása felett, amivel szárazságot és árvizet, apályt és dagályt, a tenger vízszintjének megváltoztatását, a Golf-áramlat eltérítését és a mérsékelt éghajlat fagyossá tételét is meg lehet valósítani. Van valami fontosabb a csúcsfegyvernél. És ez a csúcspozíció. A Föld feletti totális kontroll pozíciója, amely valahol kinn az űrben található."

Hát ezért kormányhivatal a NASA, és nem csak egy tudományos intézmény. S mint tudjuk, a kormányok nem arról híresek, hogy igazat mondanak, inkább arról, hogy amit kérdeznek, az is hazugság. Persze a végkövetkeztetést mindenki vonja le maga!

Ami pedig világunk valódi kinézetét illeti, idézném René Guénon-t, aki egészen más módon nyilatkozik a "Föld ábrázatáról":
[...] számos olyan dolog található, amely túllépi a modern emberek horizontját; aki csak összehasonlítja a régi geográfiák leírásait a modern földrajzéval, annak gyakran el kell csodálkoznia azon, hogy vajon valóban lehetséges-e az, hogy mindkettö ugyanazokról a vidékekről beszél! Mindamellett a régi geográfiák csak erősen relatív értelemben véve régiek, és nem szükséges visszább menni a középkornál, hogy ilyen kontrasztokra akadjunk; ami a régi geográfiákat tőlünk elválasztja, az bizonyosan nem egy nevezetes kataklizma; elképzelhető vajon, hogy a világ enélkül is képes lett volna ilyen mértékben és ilyen gyorsan megváltoztatni külsejét? Természetesen az az elfogadott álláspont, amit a modern emberek mondanak, nevezetesen, hogy a régiek vagy nem láttak tisztán, vagy nem jegyezték fel pontosan, amit láttak; de minden olyan magyarázat, mely azt képzeli, hogy a mi időnk előtt minden embert érzékszervi és mentális nyavalyák sújtottak, valójában nagyon is „szimplicista" és negatív; és ha a kérdést igazán pártatlanul vizsgáljuk, akkor miért nem éppen a modern emberek azok, akik nem látnak tisztán, és akik jónéhány dolgot nem vesznek észre? [René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei]
Ezek után csak egy dolga maradt azoknak, akik ráébredtek a Föld laposságára: rendelni egy pólót!

IN VERITATE VICTORIA


Források:
Samuel B. Rowbotham: Earth Not A Globe!
John Michell: Eccentric Lives and Peculiar Notions
Robert J. Schadewald: Worlds Of Their Own
Nemere István: Gagarin = Kozmikus hazugság
The Flat Earth Society
The Flat Earth Wiki

59 megjegyzés:

  1. Jól összeszedett gondolatok és idézetek! Most kéne valamit mondani. Nehéz. Inkább csak mosolygok. Nagy sóhajtás...Hmmm... Igen. Ez a kérdés engem is foglalkoztatott. Főleg a Holdra esés. Mert, ha lett volna valami, akkor az biztos nagy hasas lett volna, már csak ezt a videót figyelembe véve is:
    http://www.youtube.com/watch?v=6Qhcs6qiHLI&feature=related
    A 60-as években vagyunk... Amikor még egy számítógép akkora, mint egy 4 emeletes épület. Minden flottul ment. Lazán Föld körüli pályára álltak, majd elhagyva a Föld tömegvonzását könnyedén Hold körüli pályára álltak. Mi sem egyszerűbb. De ez még mind semmi. Landoltak a Holdon, majd ugyanez visszafelé, azzal a különbséggel, hogy még megbirkóztak a Föld légkörével is. Nos... Józan ésszel belegondolva LEHETETLEN vállalkozás. Tessenek már egy pillantást venni az űrhajósok groteszk kinézetű és cseppet sem stabil járművére! Ezzel a Holdra? Komoly? A neten fellelhető esek-kelek, megbotlok, hanyatt, majd hasra vágodok, de mindig talpra ugrok videók nagyon szánalmasak. Bizony-bizony szó szerint madzagokon rángatták csórikáimat valahol egy bazi nagy sivatag közepén. Érdemes figyelmet fordítani arra is, ahogy a Nap fénye néha megcsillan a drótkötélen.
    Én tudok ám egy békás jelentről is. Sivatagban előfordulhat! A 3. másodpercnél ugrik. :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=l0Nl9dqhQew
    Azonban maradt még egy dolog, amit kihagytál. Az a bizonyos lézertükör, amit a Holdon hagytak. Persze ezt mindenki mondhatja, de ÁLLÍTÓLAG még az amatőr csillagászok is használni tudják. Szóval azt beszélik ott van.
    A Föld laposságához nem tudok mit hozzáfűzni. Nem is akarok. Nem illik ilyen durván kihúzni a szőnyeget az idelátogató vendégek lába alól!! :-)
    üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon jó cikk és szenzációs komment :)

      facebookon indítottunk egy Magyar lapos föld társaságot, a gondolkodó embereknek , ajánlom

      Törlés
    2. Ha rajtam múlna kényszerzubbonyban ülne az egész laposföld brigád a holdraszállás tagadó szerencsétlenekkel együtt. Az internettel ez a probléma, hangot ad az összes ilyen tébolyultnak és egymást stuffolják a hülyeségükkel egész nap, az őrület visszhangkamrájában.

      Törlés
    3. Te olyan holoizé lehetsz, ugye?

      Törlés
  2. Még valami! Balatonon sokszor néztem távcsővel vitorlásokat, mikor eveztem, mert engem is érdekelt ez a kérdés. Látcső használatával sem sikerült megpillantanom a távolban ringatózó vitorlásokat egészében. Általában csak a vitorlájuk tetejét láttam. Azért ennek ellenére értem a felvetésed lényegét. Legalábbis remélem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A probléma az hogy amit látsz nem tudod mi. A Földön mindenhol pára van az aki azt mondja hogy nincs az egy ostoba. A pára a viz párárolgasa okán es a növényzet okán letező jelenség. Minel meszebbi tárgyat nézel annàl vastagabb páracsíkon fogsz ketesztüllátni . Ez csak fizika. És a pára a talaj közelben a legsűrűbb igy az kis távon már eltakarja azt ami benne van. Minél meszebb nézel ez a párasáv emelkedni láttszik a tavolság miatt. Vakamint minél meszebbi tárgyat nézel mondjuk vitorlashajót az egyre kisebb lathatósági képpel rendelkezik. Igy a tárgy egyre kisebb lesz a párasáv egyre vastagabb igy ami elsőnek eltűnni láttszik az a hajó alja. Majd szépen a távolsággal arányosan a teljes hajó is beleveszik a páracsíkba. Ami utoljara ektünik az a vitirla. Tehàt egy egyenesen lapos felületen haladó hajót a párasáv elnyel szépen lassan erre te auz hiszed hogy àtbukott az íven... ������ érted a lényeget? Ha mem olvasd el. Nézegess ezzel lapcsolatos videókat szépen bemutatják ezt a jelenseget.

      Törlés
  3. StereotypeHunter
    A jelenségeket a valóság viselkedését részeiben nézve plusz egocentrikus megközelítésből, minden miattunk van és nekünk történik.

    Nekünk csinálja, viselkedik a világ, tesz velünk jót vagy árt nekünk.
    A vallások évezredekig ezt a felfogást traktálták az emberekbe, akik aztán mint vírusos számítógép minden logika és kritikus gondolkodás nélkül továbbfertőzték egymást ezekkel a gondolatokkal, teóriákkal, mémekkel(bizony mémek, kis gondolati struktúrák).
    Ezek az "alaptalan-alapok" sokakban most is dogmaként élnek és adják át gyermekeiknek. Mert milyen szép is az az elképzelés, hogy mi nem vagyunk a része az élőlények csoportjának (és felelősek sem).
    De minden a szerző próbálkozása hiába való, ugyanis a 7,2 milliárd ember közel 70% a még ma is a babonák világában él a közel 12ezer bejegyzett ideológia, vallás, életfilozófia csapdájában. A bolygó ebben él.
    És látjuk hogy mennek a dolgok ha nézzük persze.
    Sajnos a tudományos és szkeptikus kritikus gondolkodás szinte nem is létezik az emberek között. Csak kevesen elég bátrak ellentmondani a sztereotípiáknak, és keresni a valóságot. A romantikus képzelgés helyett.
    Szomorú hogy a legkisebb józan gondolkodás is valaminek az érdekét sérti és a józanság ellen próbálják fordítani saját érzékeny pontjaikat. De hát nem marad más nekik.
    A tudást hitként igyekeznek megfogalmazni maradék józanságukat is feladva. Feladva minden felelősséget a hülyeség terjesztésének következményei kapcsán.

    Az élet egy tudományos kísérlet ami már élesben zajlik.
    Ne hagyd figyelmen kívül az évezredek tényeit.
    És ebben a kísérletben látjuk mennyi áldozatot követelt a hit, hiszékenység trójai falován keresztül manipulált intelligencia.
    A tények magukért beszélnek a kevéske megmarad történelmi feljegyzések még nem fedték el teljesen, hiába igyekeznek mindig elhagyni a negatívumokat.
    A hiszékenység káros az egészségre. És sajnos a környezetre is.

    atyafipeca: Köszönöm a személyes tapasztalatodat, a Balaton elméletileg nem csodató, hogy megpróbáljon becsapni téged. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megint az van, hogy önmagában jól írod, amit írsz, a hiszékenység, a jelenlegi történelmi helyzet, meg minden, ami nem túl jó. csak éppen az a baj, hogy szerinted pont a vallások, az ember egykori, szép szóval szakrális világképe ennek az oka. Bizonyára a vallásháborúkra, az egyház álszentségére, meg egyebekre gondolsz. Egyetértek. Vallás alatt nem is az egyházi dogmákat értem, és nem azt, hogy mindent kérdés nélkül elfogadunk, aztán megyünk ölni az Úr nevében. Ez nem a vallás, hanem az emberek műve a vallással. Azoké az embereké, akik ma szellemi örökösei az egykori hataloméhes, vallásos köntösbe öltözött őseiknek, csak most megunták a vallás valóban felelősségteljes terhét, és tudományra váltották, immár szembefordulva azzal, ami akkor befolyást adott nekik a valóban hiszékeny emberek fölött. Illetve szerinted túl sok ember él még babonás világnézetben, (ami persze igaz, de szerintem nem úgy, ahogy véled), hanem mostanra pont hogy a vallástalan, tudományos-racionális-szimplapraktikus-józaneszűség vette át a hatalmat, tehát a vallásosság világot leigázó veszélyétől nem kell félned, annál inkább a rákkeltő mobiltelefontól, meg a technika egyéb "csodáitól", (lám milyen vallásos színezetű szóhasználat, lopd el a másik nyelvét, így megtagadhatod az eredeti forrást). Valóban kevesek bátrak ellenállni, szkeptikusak lenni, de ahhoz ma már nem kell bátorság, hogy kinevess egy vallást, vagy babonát, annál inkább ahhoz, hogy kimutasd, hogy a tudomány egy valóságkép-tolvaj, ami demokrata robotokká alakítja a valóban hiszékeny embereket.

      Ja, és a cikk célja nem az volt, hogy bebizonyítsa, hogy lapos a Föld, tőlem aztán lehet kerek, gömb, vagy krumpli, hanem az, hogy kicsit elgondolkodtasson más szemléletmódbeli utakról.

      Törlés
    2. Örülök Guénon-nal kapcsolatos tájékozottságodnak, ez ritka!

      Törlés
  4. A békás jelenet csak egy félreértés. Lehet látni, hogy csak meg van fordítva a videó, és egymáson játszák le. Még a mozgása sem olyan, mint egy békának, szerintem ez is egyértelmű. Mindemellett szerintem is vannak furcsaságok ezzel a Holdraszállással kapcsolatban...

    VálaszTörlés
  5. Hello! Hogyan lehet szert tenni a pólóra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Flat Earth Shop-ban, de én is csak a webcímet tudom: http://theflatearthsociety.org/cms/index.php?option=com_content&view=article&id=51&Itemid=69

      :)

      Törlés
    2. Kedves mesetleg, hogy tudnék kapcsolatba lépni veled?
      Facebook közösségi oldalon kérlek keress meg
      Magyar Lapos Föld társaság csoport

      nyitott a csoport - minden érdeklődőt várunk kultúrált eszmecserére

      https://www.facebook.com/groups/1551416178484634/

      Törlés
    3. "Magyar Lapos Föld társaság"
      ez a csoport neve

      Törlés
  6. A szerző teljesen hülye.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, hogy ideszartál egy nagyot!

      Törlés
  7. Nagyszerű bejegyzés, a szerző kiváló elme. :)

    Peter Kingsley szerint először Parmenidész írta le, hogy a Föld gömbölyű. Azzal a megjegyzéssel, hogy ez csak egy modell, használd, de ne vedd komolyan.

    http://www.amazon.com/Reality-Peter-Kingsley/dp/1890350095

    (Kingsley több szempontból is problematikus, de ez itt mellékes.)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszett az írás, mindig érdekes látni, hogy a már-már vallásosan kezelt tudományos dogmákat meggyőzően meg tudják-e védeni!

    Ellenben egy dolog merült fel bennem olvasás közben, amivel úgy gondolom elég egyszerűen vizsgálható lenne ez a feltételezés.
    Az alapján, ahogy a FE "hívők" leírják a Föld geometriáját, a szélességi körök hosszának összehasonlításával könnyen el lehetne dönteni a vitát. Azaz, ha igazuk van, és mondjuk a Baktérítő és a Ráktérítő mentén végigmegyünk és a megtett távot megmérjük, akkora eltérést kell tapasztalnunk, ami a műszerek pontatlanságából adódónál jóval nagyobb. Ennek lehet, utána is olvasok az oldalukon, van-e rá válaszuk... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Nagyon tetszett az írás, mindig érdekes látni, hogy a már-már vallásosan kezelt tudományos dogmákat meggyőzően meg tudják-e védeni!"

      akkor Önnek NINCS kognitív disszonancia betegsége, mint további 7 milliárd embertársunknak, gratulálok!

      pontosan ez a kérdés, meg tudjuk e kérdőjelezni a legmélyebb "hitünket" is?


      továbbá intelligencia szintet jellemzi, ha még a "hittel" ellentétes információt is meg tudja kérdőjelezni!

      Remélem látom a facebook csoportban és utána tudunk járni :)

      Törlés
    2. Névtelen,
      azon mérések réges rég megtörténtek. Sok hajó süllyed el avégett, mert azt hitték, hogy a föld gömbölyü, és igy nem passzoltak számittásaik. Ha elovasod a déli-sark körbejaózását, akkor rájössz, hogy az kb. (nézz pontossan utána) 130 000 km-ter volt és több évig tartott. Ezeket mind a hajónaplókból kiveheted, ez nem titok, de ma már igen. Nézzed meg a repülök hogyan repülnek az északi sark körül és hogyan a déli-sark körül.

      Törlés
  9. Ennyi hülyeséget már rég olvastam egy kupacban.

    Tehát az antarktiszt megkerülni vagy pláne a déli sark fölött átrepülni az Anatratisz egyik partjáról a vele szembe lévőig az jóval hosszabb út mint megkerülni a földet az egyenlítő mentén? Sőt úgy átalában minél délebre kerülöd meg a földet az annál hosszabb utat jelent?

    És ugye ha igaz is lenne a mágneses íránytűről írt baromság már jó ideje pörgetyűs tájolót használnak és nem íránytűt. Meg ugye ha úgy lenne a föld mágneses mint ahogy mondják akkor az egyenlítő környékén a déli írány az függőlegesen lefele mutatna.

    És mi van a többi kormánnyal mind olyan gonosz mint az amerikai? Mert ugye reszközt már juttatott fel Oroszország, kína, india, jaőán észak kórea, és nemsokára talán irán is fog.

    VálaszTörlés
  10. Ingák meg örvények, keverés kavarás…
    Ha a Föld kerek (nagyjából), akkor repüljenek körbe a ráktérítőn aztán meg a baktérítőn. Ugyanannyi idő alatt ugyanannyi km-t kell megtenniük és ugyanoda érnek vissza. Ha olyan kiterített lapos, hogy körben a jégfal szegélyezi, akkor pedig a baktérítőn végigcsalinkázni ugyancsak unalmas volna, de mérhető lenne a különbség km-ben, időben egyaránt. De mehetnek a sarkkörökön is, még látványosabb lenne.
    Gondolom ez már másnak is feltűnt volna. Van azért a Déli sarkon is élet.

    A Hold mindenesetre furcsa.

    VálaszTörlés
  11. Azért az ókori görögök több kísérlettel is igazolták a Föld gömbölyűségét, kíváncsi lennék, hogy ezeket hogy cáfolták az FE hívők (pl. azonos hosszúságú botok árnyékának mérése ugyanabban az időpontban eltérő szélességen; hogy egy kútba adott szélességen mikor esik merőlegesen a Nap fénye).Egy másik kérdés, amivel a cikk egyáltalán nem foglalkozott: mi a helyzet a gravitációval?Ez is csak egy összeesküvés, és valójában az isteni erő szögez mindent a földhöz?Mert ha a Föld mint korong viselkedik tömegközépponttal rendelkező testként, az elég érdekes dolgokat szül.A "krumplis" fotó ellen pedig szeretnék reklamálni, az a Föld alakját mutatja a bolygón található víz nélkül, kissé félrevezetőnek érzem a kontextust.
    A Holdraszállás videó simán lehet kamu, amit az esemény előtt forgattak le, hogy az átlag amerikai számára is érzékeltessék a dolog jelentőségét, és biztosíthassák a napi dózis ptriotizmust, de maga az esemény nagy valószínűséggel megtörtént.A hidegháború közepén az oroszok, akik jól fel voltak szerelve távcsövekkel, elnéztek volna egy ekkora kamut az amcsiknak?

    VálaszTörlés
  12. "ez csak egy modell, amely szerinte jobban leírja a világegyetem törvényeit, mint a korábbiak"

    " Kopernikusz a bolygók körpályájának leírásakor pontatlanabb számításokat tudott adni, mint a korábbi, "hamisnak" mondott modell"

    most melyik?!

    VálaszTörlés
  13. A geoid alakú Föld-kép már az aljas csúsztatás kategória. A Mount Everest ugyebár 8848 méter magas, nézzétek meg, mennyire "lóg" ki a Föld alapgörbületéből. Ezt a távot rakosgassátok egymás mellé addig, amíg a másik széléhez nem értek. Ez alapján a Föld kb 50 km átmérőjű lenne.
    Nem azzal vitázom, hogy a Föld valóban geoid-e (mert a tudomány jelenlegi állása szerint az), de egy ilyen nyilvánvalóan kamuképpel elintézni azt, hogy nem az, mert akkor nem lenne gömb formájú a fotókon...hát...
    Valójában a Föld átmérője 13000km körül van, ez 260-szoros különbség! Képzeljétek el a képet úgy, hogy a Mount Everest (és minden más kiemelkedés-besüllyedés) is 260-szor kisebb, mindjárt mennyivel inkább gömbnek tűnik?

    VálaszTörlés
  14. alapvetően mindegyik értelmes ember tudta vagy sejtette hogy gömb formájú a bolygó, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nagyon kis magasságban is már nagyon komolyan látszik a horizont görbülete, csak azok az emberek nem akarták ezt felfogni akik tipikusan rosszul müködő felfogással rendelkeztek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem latszik, nemreg figyeltem meg tudatosan repulobol...

      Törlés
    2. Ne légy nevetséges.
      Üdv,
      egy B737 pilóta

      Törlés
  15. Egy komoly ellenérv, nagyobbnak kellene làtnunk a Napot és a Holdat amikor felettunk van, mert ez esetben kðzelebb lenne.
    Nos, egész biztosan nem végeztek pontos méréseket arra vonatkozoan, hogy a vàkuban elvàrhato perspektivikus nagysàgcsokkenés a tàvolsàggal mennyiben modosul, ha egyre vastagabb légrétegen keresztul nézem. Azaz nagyobbodik.
    *** Tudom, suletlenul hangzott, de a levego és por részecskék szorjàk a fényt és nagyobbnak tunnek objektumok mint kellene. A làtohatàr kornyékén a levgovastagsàg drasztikusabban vàltozik néhàny szog eltérésben és làthatoan nagyobbodik a Nap és Hold. Azaz délben nagyobb Napot kellene làtnunk, de vékonyabb levegoréteg nem torzitja, nagyobbitja annyira, mint egy alkonyati.
    **
    Mindez csak suketelés a részemrol, hozzà nem érto lévén.
    Gagarin. Repulhetett igen magasan. Vitt is kameràt. Ossze is roffentek talàn Washingtonnal, hogy most mi van? A Fold lapos? Azt hittuk hogy sosem érunk Dél Amerikàbol Afrikàba, mi ez? (Nézd meg a repulési utvonalakat Pl/ Santiagio de Chile - Szenegàl - New Zéland ???)
    **
    Végul. Van-e szorosabb kapcsolat a sarkok kðzðtt, mint gondolnànk. Lehet-e lyuk az északi sarkon (no fly zona)? Azok az àllamok, akiknek hozzàférésuk van az északi sarkhoz, tartanak fenn àllomasokat az Antarktikàn. A németeket teljesen kizàrtàk pl.

    VálaszTörlés
  16. "A hidegháború közepén az oroszok, akik jól fel voltak szerelve távcsövekkel, elnéztek volna egy ekkora kamut az amcsiknak?" Bizony, hogy el! A hidegháború ugyanúgy kreált dolog volt, vagyis létezése eszelős mértékű propaganda tevékenységtől függött, mint gyakorlatilag minden "történelmi tény" a huszadik században.

    Szeretném, ha mindenki, aki ezzel a "lapos föld elmélettel" találkozik, tudná, hogy ez sem nem egy elmélet, sem nem egy tévhit, hanem, a fogantatása pillanatától, egy propaganda fogás.

    A tizenkilencedik század vége előtt sehol ilyesminek semmi nyoma nincsen (kivéve talán egyes népmesék bizonyos utalásait).

    És hogy az utóbbi években megint a legerőteljesebb propagandát kapja, -- a diszkussziónak tulajdonképpen erről kellene szólni és semmi másról. Hogy mik is azok a dolgok (ténylegesen működő, forgalomban levő elméletetek), amiknek szüksége van arra, hogy ellenlábasuk "lapos föld hívő" legyen.....

    VálaszTörlés
  17. A balatoni lézerkísérletnek mi az eredménye? Görbülünk? -a fászbukon nem sikerült a kapcsolatlétesítés.


    Hogy a Föld lapos?....na ne már!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. itt a második Balaton lézeres film:
      https://www.youtube.com/watch?v=GBhDFO4NMrw

      Törlés
  18. Flat Earth Flache Erde Experiment 2
    https://www.youtube.com/watch?v=qfKwmKomUn4
    szerintem ezen kisérlettel azonnal be lehetne bizonyittani, hogy a föld lapos vagy gömb alaku. A kisérletet meg is lehet fordittani, igy ellenörizni lehet az eredményt. Sok sikert ha kipróbáljátok, az eredményt feltétlenül közzétenni!!!

    VálaszTörlés
  19. Mert több helyen olvastam, a gravitáció. Azért nem esnek az emberek, állatok, tárgyak Ausztráliában lefelé, tehát el a földtöl, mert a gravitáció azokat huzza vissza a földközpontja felé. (korábban ott az embereket fejtetön állva képzelték el) Bár a föld középpontjában nincs gravitáció.
    Ha ezt alapul vesszük, akkor a déli félteken egy ember annyit nyom a mérlegen, ahogy öt a gravitáció huzza. Ez az északi félteken már más, mert ott "fent" áll az ember, a sulyához még hozzá kellene jönnie a gravitáció erejének. Hogy ez mérhetö e, vagy van e ilyen kihatás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te nem igazi vagy csak egy troll. Ez messze a legnagyobb hülyeség amit évek óta hallottam.

      Törlés
  20. Ha a földgolyót veszem alapul, ami kering. Akkor a keringési sebesség az északi sarktól az egyenlittöig különbözö. Ezt nem is lehet letagadni, ök mondják. Az egyenlittön ez ugy 1600 km/h feljebb északabra tegyük fel, ugy 800 km/h. Na most ha mi egy felhözetet figyelembe veszünk, ami néha több ezer kilóméterre is elterül, akkor a felhöben több sebességü résznek kellene lennie, ami szerintem a felhöt szétszakittaná. Ezen dolgokat / állapotot nem látom.
    Ha a felhö sokáig egybenmarad, akkor ott a felhöben minden egyes részében ugyan azon sebességnek kellene uralkodnia. De mivel (hivatalossan a föld gömb alaku) igy a gömbön / gömb felületen a forgásnál, különbözö sebességnek kell uralkodnia. Vagy nem vigyáztam a suliban?
    Akkor hogyan maradnak a felhök egyben?

    VálaszTörlés
  21. Tegyük fel, hogy egy csillag (nap) gömb alaku. Semki nincs ez ellen. De akkor jön egy valami ami számomra nem érthetö.
    Ha a csillag nagyon messze van, akkor mi hogyan látjuk azt?
    A problémám. A felülete a csillagnak gömb alaku. Tehát mi csak a gömb ránknézö részének a meröleges részét láthatjuk. Az pedig csak egy pont! A többi kibocsátott fény / napsugár elmegy mellettünk, hogy mi azt észre se vesszük. (mert más szögben van / gömbfelület). Feltételezzük, hogy a fény egyenessen terjed.
    Most az én problémám. Azt hogy lássuk a csillagot, abból a gömbfelületböl ami ránk meröleges van látjuk csak a csillagot, napot. Na ekkor ennek a felületnek nagyon nagynak kell lennie, hogy azon messzi távolságból is látni tudjuk, hogy onnét annyi fényt tudjon kiadni / árasztani, bocsáttani felénk, hogy mi azt láthassuk. A gömböt / gömbfelületet hiába nagyobbittom, a ránknézö meröleges rész mindig azonos marad.
    Szerintem ez lehetetlenség. Több milliardnyi fényév távolságnál a csillag (nap) felületéböl nem tud annyi sugár kijönni felénk (azt elhagyni) hogy mi azt lássuk.
    A föld kering és száguld a világegyetemben, akkor mi hogyan lássuk azon meröleges szöget. Alapjában véve, mi azt mindig csak egy pillanatra tudnánk látni?
    Szerintem azon gömbfelületen ilyen távolságoknál, nincs is olyan meröleges rész, ami számunkra / mifelénk sugarakat bocsáttana ki, igy mi azt nem is láthatjuk, vagy csak néha egy pillanatra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1. A gömbön definició szerint lesz merőeges rész, azért gömb. Amiről te irsz az nem gömb, hanem valamilyen lapos felületekkel határolt test.
      2. Pontosan jól elmagyaráztad miért halványabbak a távoli csillagok, mint a nap monjuk

      Törlés
  22. Nem tudom miért van ez a felhajtás meg veszekedés bármiről is....Nem hiszem el hogy a világon nincsen egy ember se akinek van annyi pénze hogy vegyen egy magángépet és dél amerikából átrepüljön ausztráliába a "déli sarkon" át!! Ott lenne vége az egész össze vissza dumának meg találgatásnak meg teorizálásnak. És ez az amit se pro se kontra nem lehet túlpofázni!Ami pedig az északi sarkpont É elméletét illeti ...azzal az a nem stimm hogy NEM KELL SEMMILYEN TECHNOLÓGIA AHHOZ HOGY VALAKI DÉLNEK HALADJON EGYENESEN!...aki azt állítja hogy kell az hazudik!1-2 km magasságban kell levegőben vagy tengeren a legfrissebb "műholdas" felvételek alapján eljutni a déli sarkkörre!!! Ennyi!!Amennyiben dél amerika alsó csücskéből indulok el akkor lesz egy fix távolság amit meg kell tennem a jégmezőig ami tisztán kivehető. Ha afrika csücskéről megyek akkor meg megint más a távolság a jégtakaróig. Ráadásul látni lehet az ilyen képekből hogy egy folyamatosan fogyó sarkkörről beszélünk amely asszimetrikus! Szóval ezzel se lehet vitázni....vagyis amennyiben a sarkkör határán vagyunk ami a Lapos föld hivők szerint a határvidék kezdete,onnan már nem lehet elbaszni a repülést! Van egy fix távolság egy argentina sidney között egy ilyen nyil egyenes pályán kell átrepülni a déli sarkpont on és kész... a mellédumát meg hagyjuk..simán kivitelezhető...nem kell hozzá semmi csak pár kamera egy magángép és egy stáb...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Beetz:

      mivel oldod meg, hogy nyílegyenesen repülj? Mi az "egyenes"? Mert gondolom, hogy akkora favonalzód nincsen, ami a Horn foktól elér Sidney-ig?

      Törlés
  23. A "geoid föld" a helyi gravitációs viszonyok szemléltetésére készült FIKTÍV objektum, egy 3 dimenziós grafikon, nem más. Te pedig egy idióta fasz vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobb érzés idióta fasznak lenni, mint egy vallottan ötletfelvetés-szerű fikcióval egy másik fikciót igazabbként szembebeállítani! :) Köszönöm a - számodra lényegesnek tűnő, de valójában semmit sem mondó - infót, kedves Névtelen!

      Törlés
  24. • A holdfázisokat az okozza, hogy a Nap fényét kitakarja a Föld. A Föld gömbként (pontosabban geoidként) kör alakú árnyékot vet a Hold képére. Ez a lapos modellel nem működne.
    • Ahogyan egyre délebbre megyünk, máshol és máshogy látszódnak a csillagképek. Lapos Földön szinte ugyanott látszódnának. Sőt, a Dél Keresztje például nem látszódik az északi féltekéről. Lapos Földön látszódna.
    • Lapos Földön nem működne az asztrolábium sem, hiszen a csillagok a „Földkorong” bármely pontjáról minimálisan eltérő szögben látszódnának.
    • Ha lapos lenne a Föld, nem lenne szükség vetületekre. A hajósok azonban 500 éve a Mercator-vetületet használják, ami a területet erősen torzítja, a szögek (irányok) azonban pontosan meghatározhatók. Ha lapos lenne a Föld, akkor nem tudnának Mercator-térkép alapján navigálni. Ha lapos lenne a Föld, akkor egyszerű légifotókat, vagy műholdképeket lehetne térkép helyett használni, hiszen akkor a szögeknek ugyanolyannak kellene lennie. Márpedig nincs ilyen: biztosan tudjuk, hogy a légi fotók torzítanak, hiszen gömbcikket fényképeznek síkban.
    • Mérhető a szélességi körök kerülete. Az Egyenlítőig nő, onnan viszont csökken. Ha lapos lenne a Föld, akkor a Baktérítő hosszabb lenne, mint a Ráktérítő, a déli sarkkör pedig még hosszabb. Ezeket a köröket már sok ezer hajós bejárta, megmérte.
    • "A pilóták GPS alapján tájékozódnak, amely műholdas adatcserét jelent. Ezek a műholdak azonban virtuális koordinátákban "gondolkodnak", és a gépek számára eltérő magasságú légifolyosókat jelölnek meg, ami hol kisebb, hol nagyobb görbületű röppályával jár." Ez többszörösen is butaság. A GPS nem adatcsere, csak egyirányú az adatforgalom. Egy GPS-berendezés csak koordinátákat és irányokat állapít meg, a magasságot a pilótának kell szabályoznia. Ráadásul a repülők is adott magasságra vannak tervezve. Alacsonyabban repülve nő a fogyasztás, magasabban pedig nő az igénybevétel. Nincs olyan, hogy különböző magasságon röptetik őket csupán az utasok átverése érdekében. Továbbá nemcsak repülővel, hajóval közlekedve is csökkennek a szélességi körök kerületei a Déli-sark felé.
    • A Föld égöveinek eltérő átlaghőmérsékletét, illetve éghajlatát is a Föld alakja, illetve keringő és forgó mozgása okozza. Lapos Föld esetén nem lennének ilyen különbségek.
    • „A jégfal eléggé hatalmas és magas ahhoz, hogy úgy kerítse be a Földet, hogy ezáltal az óceánok és tengerek vize ne tudjon "lefolyni" az űrbe.” Mi van azokkal a földtörténeti korokkal, amikor nem volt ott jégfal?
    • „A Föld mágneses mezeje természetesen létezik, középen van Észak, és a korong túlsó felének közepén Dél” Azért megnézném, hogy elő tud-e valaki állítani modellezésképpen egy ilyen struktúrájú fém mágnest.
    • A legfontosabb: kik a beavatottak ebbe az összeesküvésbe és kik nem? A Vendée Globe vitorlásverseny összes indulóját beavatják? Ők például megkerülik az Antarktiszt, ez a verseny lényege. A lapos elmélet szerint az Antarktisz megkerülése nagyobb út lett volna, mint az Egyenlítő hossza, ezt azért észrevették volna a versenyzők. A hidegháború idején a ruszkik és a jenkik összeültek volna, hogy egyeztessék, mit hazudjanak? Az összes csillagász? Az összes légitársaság?
    • A Round-Earth már önmagában dilettantizmust sugall. Round = kör, sphere = gömb.
    Soroljam?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A holdfázisokat az okozza, hogy a Nap fényét kitakarja a Föld. A Föld gömbként (pontosabban geoidként) kör alakú árnyékot vet a Hold képére. Ez a lapos modellel nem működne."

      Nem az okozza. A Nap oldalról világítja meg a holdat, az okozza. Amiről te beszélsz az a részleges holdfogyatkozás, ami jellegéből adódóan teliholdkor történik meg, mert olyankor van a Nap a Föld mögött.

      Törlés
  25. Sárközy András2017. február 7. 11:12

    Kedves Mesetleg!

    Csak remélni merem, hogy ez a blog nem a F.E.S. hivatalos magyar megmondóoldala. Ez a szervezet ugyanis, vezetőjükkel, Leo Ferrarival együtt bizonyítottan irányított ellenzék, soha nem állnak le nyiltan vitázni, viszont TV-s megjelenésekben egyértelműen nevetségessé próbálják tenni az egész mozgalmat. Ahogyan Marc Sargent, Patricia Steere, Jeronism, és még sokan mások. Igazi, minden spekulációtól mentes információért javaslom Eric Dubay yt-csatornáját, ő az egyetlen, aki a témában hiteles. Egyébként az írás nagyon jó , Tycho Brahe-t megemlítettem volna benne, mint Kepler tanítómesterét. Kepler nagyon irigykedett Brahe eredményeire, aki nem volt neki hajlandó megmutatni a saját vizsgálati eredményeit. Brahe később higanymérgezésben meghal, valószínüleg Kepler tette, hiszen, ahogy ő is állította, előnyös volt számára Brahe halála. Egy jó ideje én is foglalkozom a témával: andrassarkozyfured@gmail.com
    üdv, Andris

    VálaszTörlés
  26. Sárközy András2017. február 7. 14:11

    Kedves Névtelen!
    -mágnesesség: képzelj el egy hangszóró lemezt, melynek közepén van a tekercs/mángnes. Mivel sík felületről beszélünk, így az iránytű könnyedén tud az északi mágneses sarkpont felé mutatni. Gömb alakú Föld esetén az iránytű értelmetlenül észak helyett a Föld köéppontja felé kell, hogy mutasson. Ami persze nem igaz.
    -Vendee Globe: versenyvitorlázóként könnyű szívvel mondhatom neked, hogy az összes tengeri navigáció síkbeli trigonometrián alapszik, nagy bajban lennénk, ha még a görbülettel is számolni kellene. Az egyetlen ok, hogy Antarktisz mellett hajóznak a versenyzők az az állandó 3/4, illetve hátszeles szélirány. Mindig óramutató járásával ellentétes irányban fúj. Ezt könnyedén le lehet ellenőrizni az alábbi weboldalon: https://earth.nullschool.net/#current/wind/surface/level/azimuthal_equidistant
    -utak, vasutak, hidak: építőmérnökként se az egyetemen, se az életben nem kellett még sohasem a Föld görbületével számolni. Több száz kilóméternyi útszakaszon az ún. hossz-szelvényt úgy kell felrajzolni, hogy az alapszint végig vízszintes vonalon van (hiszen nem véletlenül hívják vízSZINTesnek), ehhez képest kell a kitűzési koordinátákat és magasságokat felvinni a rajzra. Nagy bajban lennénk mi mérnökök, amikor a tervezett földmunkába és mennyiségbe még a görbületet is bele kellene számolni. Ugyanez a helyzet hídaknál, alagutaknál.
    -Évszakok: gondolj csak Aeszopusz meséjére, a Nyúlra és a teknősre: -a nyúl (Nap) nagy lendülettel és egóval kezdi a versenyt( előre kihirdetve magát győztesként) és azonnal az élre tör. Időközben a lassú, de ugyanolyan magabiztos teknős (Hold) is útnak indul, hagyva a nyulat, hogy az vezessen. Ahogy a verseny halad, a nagyszájú nyúl fáradni kezd, lelassul, majd megpihen. Ekkor a féltávhoz közel előzi be a teknős és veszi át a vezetést. Felébredve a nyuszi rádöbben, hogy a lassabb teknős vezet, így újra felgyorsít, de a verseny végére már képtelen behozni a hátrányát.
    Mindezt magyarul: a Nap és Hold a téli napfordulókor kezdi a versenyét, a Nap ekkor a Baktérítőn jár, azaz a legnagyobb és leggyorsabb köröket teszi meg. A következő 3-3 hónapban egyre jobban lassul és közelít először az egyenlítő, majd a ráktérítő felé. Ekkor járunk a nyári napfordulónál, amikor a Nap a legkisebb és leglassabb köreit teszi meg. Időközben a Hold másik pályán, de egyenletes sebességgel halad és először éri el a Ráktérítőt. Innentől a Nap egyre nagyobb sebességgel és nagyobb sugarú körökön halad, mígnem az egyelítőn át visszatér a Baktérítőhöz és az éves ciklus indulhat elölről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sárközy András!

      -Vendee Globe: versenyvitorlázóként könnyű szívvel mondhatom neked, hogy az összes tengeri navigáció síkbeli trigonometrián alapszik, nagy bajban lennénk, ha még a görbülettel is számolni kellene.

      Hol lehet utánanézni, hogy valóban ezt mondta?

      Köszönöm szépen a válaszod.

      Törlés
  27. Ha lapos, akkor földmérőként mi a fenének kell magasságkülönbségek mérésekor 400 méteres távolság felett figyelembe vennem (és a mérést javítani) a földgörbület hatását? Vagy miért nem volt jó a régi síkvetületi rendszer? Hiszen ha a Föld lapos, akkor a sík felületről egy sík (papír) térképet készíteni simán lehet torzulásmentesen (arányosan lekicsinyíted, és kész). A bökkenő csak az, hogy a bolygónk megközelítőleg gömb (egészen pontosan geoid) alakú, így a gömbfelületről síkfelületre történő vetítés 127 km után már hibahatáron túli torzulást eredményez a középponttól bármilyen irányban. Ha lapos volna a föld, akkor a régi térképeken nem növekedne a torzulás a vetületi rendszer középpontjától távolodva. Nem véletlenül használunk jelenleg hengervetületet, mivel a gömbfelületre illesztett henger esetén a kelet-nyugati irányú torzulást (ez a henger tájolásától függ) ki lehetett küszöbölni (mint ahogy egy papírlapot hengerré tudsz tekerni egy labda körül). Az észak-déli torzulás így is megmaradt. Ezt ugyan le tudták csökkenteni, mivel a jelenleg Magyarországon használt vetületnél a henger belemetsz a gömbbe nem pedig csak érinti azt (így a torzulás a metszésvonalak közt negatív, a metszésvonalakon nulla, máshol pedig pozitív). A vetülettan nem egyszerű, mivel a gömböt nem tudod torzulásmentesen síkra feszíteni. Márpedig a térkép többségében síkon van ábrázolva. Ha nem veszed figyelembe a földgörbület hatásait, nem fog összejönni a mérésed. Ilyen egyszerű. Ezt nem a NASA és a politikusok találták ki, ez MATEK és GEOMETRIA.

    VálaszTörlés
  28. Ha attól eltekintünk, hogy a geoid alakú föld mellett felhozott érvek és bizonyítékok sokkal logikusabbak, a laposföld hívők egyik lelkes tagja legyen olyan kedves válaszolni egy két kérdésemre.
    Ha a föld lapos akkor a déli és az északi féltekén miért látunk másmilyen csillagképeket?
    Az ISS-t mindenki ismeri. Követni is lehet a neten. Másodpercre pontosan érkezik és a saját szemeddel láthatod. Azt is jelzi a tracker, hogy meddig láthatod, mert van olyan, hogy a föld görbülete miatt már nem süt rá a nap. Ha lapos lenne akkor ezt nem észlelnéd. Na most, ha az űrutazás kamu, akkor az mégis micsoda ami végigszántja az eget időnként???

    VálaszTörlés
  29. Sárközy András2017. március 31. 15:01

    Kedves Jóska!
    Simán a perspektív látás miatt látunk más csillagképeket. Ha felettünk egy repülő párhuzamosan repül a földhöz képest, akkor sok km-re eltávolodva úgy tűnik mintha ereszkedne. Ahogyan a Nap is.
    Az ISS felvételek miért úgy néznek ki, mintha egy zuhanó repcsi belsejéből készültek volna? Miért vannak a tudósok hevederekhez kötve? Ha az Iss-en elektronikus gépek vannak, azt hogy földelik? Mert egy repülő leszálláskor ki tudja ereszteni a sok felgyülemlett töltést, de egy "űrállomás", ami állítólag évek óta fent van, az sajnos nem.
    Én nem "hívő" vagyok, hiszen a kézzel fogható bizonyítékok (víz fizikai tulajdonságai, horizont mindig szemmagasságban, Mickelson-Morley, Sagnac, Rowbotham-kísérletek,....)alapján tudom, hogy nem gömb alakú és biztosan nem mozog.

    VálaszTörlés
  30. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  31. Kedves Sárközy András!

    -Vendee Globe: versenyvitorlázóként könnyű szívvel mondhatom neked, hogy az összes tengeri navigáció síkbeli trigonometrián alapszik, nagy bajban lennénk, ha még a görbülettel is számolni kellene.

    Hol lehet utánanézni, hogy valóban ezt mondta?

    Köszönöm szépen a válaszod.

    Válasz

    VálaszTörlés
  32. Azért a geoid alaknak szánt krumpli komoly csúsztatás a cikkben. Az volt a legkeményebb mind közül. 12000 ezer km-eres átmérőre rajzol durván eltorzított hegyeket, amik a valóságban max 8km magasak, de ha az óceánok mélyét nézzük, akkor is max 20 km. 20 vs 12000 azért eléggé láthatatlan. Ha valaki ezt nem érti lefordítom máshogy: ha 20 ezer forintod van vagy 12 milliód, azért az elég jól érezhető különbség.

    Másik kedvencem a repülő magasabban repül a másik irányba, mert... őőőő.... miért is... és ezért hosszabb az út. Ott csapkodtam a combomat a röhögéstől.

    De akkor jöhet a harmadik is: senki se tud egyenesen menni, mert minden tökéletlen és ezért jutok vissza ugyanoda, ha körbemegyek... Még be is kajálnám az érvet, de hogy mindenki mindig ugyanabba az irányba tévedjen. Sőt ugyanolyan mértékben, azért az zsír.

    Amcsik meg a másik hülyék. Kitaláltak mindenféle holdraszállásos kamuforgatást, csak azért, hogy a szovjeteket lenyomják. Bár sokkal egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy a Föld lapos, vagyis Moszkva hazudik. Helyette felültek egy hazugságvonatra, ugye? Majd csatlakoztak a franciák, újabban Kína. Hagyjuk már ezt!

    VálaszTörlés
  33. ettől az írástól -és jónéhány kommenttől- agyrákot kaptam, kihullott a hajam és gyíkká változtam*.

    amit pedig, ha ezer évig élek, akkor sem tudok felfogni, hogy önálló légzésre képes emberek (értsd: az iq magasabb 20- nál) hogyan képesek ennyi marhaságot összehordani és még bizonygatni is, hogy "deazúgyvan!"
    *ez szerencsére már elmúlt

    VálaszTörlés
  34. Engem nem az érdekel, hogy lapos, vagy gömbölyű ? Hanem az, hogy milyen? És, ne én kutassam, hogy milyen, hanem bizonyítsák, hogy, olyan, amilyennek mondják!

    https://canadahun.com/blogbejegyzes/nem-igaz-abb%C3%B3l-fiam-semmi.17574/

    A Holdra-szállás?

    https://canadahun.com/blogbejegyzes/fuss-holdutaz%C3%B3.17633/

    VálaszTörlés
  35. Kedves cikkiro. mit szolnal ahhoz ha vennel egy olyan szerkezetet ami felmegy km magasra, rateszel egy kamerat, majd megnezed, hogy mekkorat tevedtel? ha igazan szkeptikus vagy megteszed! mert amiket itt irsz csak felszines szemnek logikus, egy valaodi intelligens elmet csak a sajat tapasztalata gyoz meg, es nem idiota fotok. en egy ideig hittem pl idegenek letezeseben ma mar tudom hogy vannak koztunk is, spiritualis dolgokban is jartas vagyok, halal kozeli elmenyek stb, ezek igazak, de a lapos fold dolog, pillanatok alatt cafolhato. ez van! a nyitottsagomat bizonyitja hogy vegigolvastam a cikket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te hiszed, hogy gömbölyű, vagy tudod?

      Törlés
    2. Te ugyan azt kéred, amit a gömbölyű Földben kételkedők szeretnének a tudománytól kapni már régóta....

      Törlés