2012. március 5., hétfő

Harmadik bejegyzés - Egy filozófiai tabu: Szolipszizmus


Ingoványos téma következik, amelyet a mai filozófia nem is tekint megbeszélendőnek. A filozófiák mai irányai gyökeresen eltérnek attól a platóni vonulattól, amely egyike azoknak, amelyek a legközelebb álltak még az eredeti metafizikai tudáshoz, azzal a megszorítással, hogy eleve minden olyan bölcselet, amelyet legelőször írásba foglaltak, éppen ettől az írásba foglalástól vált kevésbé az eredeti tudást hordozó filozófiáva, hiszen korábban nem volt szükség arra, hogy bármit leírjanak, mivel a közösség enélkül is ismerte a lét alapvető törvényeit.

László András

Egyszóval: a szolipszizmusról fogok írni, mely szerint minden, ami létezni "látszik", az csak az én tudatomban létezik. Ez elég durván hangzik! Nem véletlen, hogy a szolipszizmus jelenleg a modern filozófia fekete báránya, olyasmi, amiről nem illik beszélni, mert a filozófusok közt ez egy szalonképtelen fogalom. Magyarországi legnagyobb képviselője László András, aki e témában már kimerítően kifejtette, amit lehet. Az ellenvetés persze rögtön Karl Marx-tól érkezik, aki szerint "a külvilág valóságosságának kérdése nem elméleti, hanem gyakorlati kérdés".


Hamvas Béla
René Guénon
Julius Evola
Előrebocsátom, hogy olvasottságom a témában közel sem teljes, de az ún. tradicionalista szemléletű írók közül azért átrágtam magam Hamvas Béla, László András és társai által írott egyes könyveken, illetve René Guénon és Julius Evola néhány írásán. (Utóbbiakat számos mai filozófus hallgató nem is ismeri, róluk az egyetemeken szó nem esik.) Be kell vallanom, hogy egyáltalán nem egyszerű olvasmányok ezek, tehát itt nem is törekedhetek arra a pontosságra, a szavak jelentésének arra a végtelenül precíz visszaadására, amely ezekre a szerzőkre jellemző, de mivel nem róluk, hanem a szolipszizmusról értekeznék e helyt, - méghozzá a témához képest a lehető legközérthetőbb módon -, ezért valóban fontosnak tartom jelezni, hogy senki ne támasszon írásommal szemben a fentiekhez hasonló elvárásokat! A célom nem az, hogy olyanoknak írjak erről, akik "már úgyis tudják", hanem azoknak, akiknek semmi, vagy csak halvány fogalmuk van a dologról, s ha valakit ez megfog, akkor hajrá, tessék továbblépni a tanulás komolyabb szintjeire!


A szolipszizmus fogalma a Wikipédia szerint: "tulajdonképpen csak én magam vagyok, rajtam kívül senki és semmi nincs. Minden létező csak a tudatom terméke". Annak ellenére, hogy végső soron a szolipszizmus tényleg ezt állítja, így megfogalmazva ez a kijelentés leegyszerűsítő, mert az olyan kifejezéseket, mint én, tudat, létező, csak hétköznapi értelemben használja, és ez olyan félreértésekre adhat okot, hogy például a szolipszizmus egy önző, kevély és a többi emberről meg a környező világról tudomást sem vevő irányzat.

Pedig erről szó sincs! Ha megközelítőleg egy kicsit is helyes a kialakított fogalmam a dologról, akkor a kiindulópont a szolipszizmus megértéséhez a következő: mivel az egyetlen bizonyosság a magam személyének sajátszerűsége, ezért ezt a bizonyosságot a rajtam kívül eső dolgok nem birtokolhatják, mivel azok nem Én vagyok, hanem azok Mások. És mivel csak egy olyan van, mint Én, nem mondhatom azt, hogy a többi ember is olyan, mint Én, mert erről fizikai képtelenség lenne meggyőződni, hiszen nem élhetem át, hogy milyen az ő Én-jük. Olyan tehát, hogy a más emberek Én-jei, számomra nem létezhet sajátként, mert olyan, hogy Én, csak a magam számára létezik. És mivel úgy, ahogy én tapasztalom a világot, csakis az én Én-em tapasztalja, ezért a világ számomra olyan, amilyennek én látom.


Ez eddig nyilván logikus, de menjünk tovább! Mit tudhatok a saját személyemről?

Először is fölteszem a hülye kérdést, hogy bizonyítható-e, hogy létezem, hogy vagyok? Túl nyilvánvalónak tűnhet az igenlő válasz, de azért el lehet időzni a kérdésnél. Ha akár állítást, akár kérdést intézek önmagamról önmagamhoz (itt egy kis betűs "önmagam"-at használok, mert ez még egy fejletlen, individuális  korlátok közé szorult entitás), akkor léteznie kell valakinek, aki ezt a kérdést felteszi. Jelen esetben ez a személy én vagyok. Nem kérdezhetem meg, hogy vagyok-e, ha nem lennék. A kérdezés és az állítás pedig tudati tevékenység, tehát azt is mondhatom: a tudatom bizonyosan létezik.


René Descartes

(Ez persze nagyban emlékeztet Decartes szállóigévé vált "Gondolkodom, tehát vagyok!" kijelentésére, de ő más irányba vitte ezt a kiindulópontot, amely teljesen elszakadt az archaikus gondolkodástól, hogy helyébe az egyre szűkebb látókörűvé váló racionalizmust tegye, melynek aztán a materializmus, a pragmatizmus, az ateizmus és egyéb csúnya, lélektelen szemléletmód lett a folyománya.)


Tehát! A tudatom létezése egybeesik az én létezésemmel. Itt most én alatt nem a testemre, mint emberi formaként való megjelenésemre gondolok, hanem a tudati tevékenységet folytató énemre, amely kvázi anyagtalan, amivel hol jobban, hol rosszabbul a pszichológia is foglalkozik. Ez az én személyem, amely sajátos, eltér más emberek személyétől, énjétől. Tehát az, amit saját magamnak nevezek, a fentiek alapján létezőnek bizonyul.

Viszont mit tudhatok a külvilágról? Bizonyosság-e a külvilág, más emberek, élőlények, természet, tárgyak és fogalmak létezése? Jöjjön egy kis pró és kontra!

M. C. Escher: Három golyó II.
A: Az igenlő választ azzal indokolhatom, hogy természetesen létezik mindez, hiszen én is tapasztalom, és mások is tapasztalják, közel azonos módon. Ennyi ember közös tapasztalata kell, hogy létezzen. (Az más kérdés, hogy a sok másik ember is a külvilág része számomra.) Tehát ha tapasztalom, látom, hallom, szaglom, ízlelem, tapintom, sőt, hatodik érzékemmel néha meg is érzem a dolgokat, akkor azok léteznek, és én csak észlelem, aztán felfogom és értelmezem őket. Vagyis: ha én nem lennék, akkor ezek a dolgok ugyanúgy léteznének nélkülem is.

B: Ám felmerül a következő kérdés: csakis a tapasztalatom alapján lehetek biztos mindebben? Mi van akkor, ha tévesen, vagy hiányosan tapasztalok? Ha a tudati tevékenységem nem megfelelő? Mert míg önmagam létezése bizonyítható, addig a külvilág létezése még mindig bizonytalan marad, mert csak azt tudom, hogy van egy tudatom, de azt nem, hogy milyen ez a tudat, amivel tapasztalok. Hiszen így az is előfordulhat, hogy a tudatom mindent csak álmodik maga körül. Vagy kitalálja mindezt. Vagy csak egy szűk szeletét képes tapasztalni a világnak, így az észlelt valóság nem teljes, tehát nem totálisan valódi. Egyszóval: a külvilág léte bizonytalan, vagy legalábbis bizonytalanabb, mint a saját létezésem.

A: Újra az igenlő válasz irányába fordítva a kérdést: azt is mondhatjuk, hogy rendben van, ez az okfejtés logikailag kikezdi a külvilág létezését, vagy annak objektív valóságát, de mit kezdjünk akkor azzal az egyszerű ténnyel, hogy ha nem eszünk, akkor meghalunk? Az étel a külvilág része, és kívülről visszük be a testünkbe, amely megengedő módon még mindig lehet külső dolog a tudatunkhoz, az énünkhöz képest, de ha a testünk működésképtelenné válik az étel nélkül, akkor beállhat a halál, ami a legjobb bizonyíték a külvilág létezésére, mert közvetve az étel segítségével a külvilág ad alapot a létezésünkhöz. Nem beszélve arról, hogy meg sem születtünk volna, ha nincs apánk és anyánk. És a többi...

B: Erre az lehet a viszontválasz, hogy a halálról nincs tapasztalásunk életünk során. Mármint a saját halálunkról nincs tapasztalásunk, csak akkor, ha ez a pillanat elérkezik, de akkor már nem tudjuk megosztani az élőkkel. Ha valamit, amiről nincs tapasztalatunk, érvként vetünk fel a külvilág létezésének bebizonyítása érdekében, akkor ez logikai bukfenc. Ugyanis itt csak annyi mondható el, hogy a testünk, és vele biológiai életfunkcióink szűnnek meg, de azt megint csak nem állíthatjuk biztosan, hogy ekkor a tudatunk is megszűnik. Lehet, hogy megszűnik az is, de nem biztos.

Vissza kell tehát oda kanyarodnunk, hogy a tudatunk bizonyosság, de a külvilág még nem feltétlenül. De akkor mit kezdjünk a külvilággal? Azt mégsem mondhatjuk, hogy egyáltalán nincs, hiszen valamit mégis tapasztalunk belőle. Talán másképpen kell kérdezni. Ha nem lenne tudatom, amivel tapasztalom a külvilágot, akkor létezne-e számomra a külvilág?

A válasz mindenképpen az, hogy nem, nem létezne a külvilág. Tudat nélkül nincs megtapasztalható valóság. Természetesen elképzelhető egy olyan, tudattól, emberektől, gondolatoktól kiüresített tárgyi valóság, amelyre azt mondhatnánk, hogy van. De ha ezt a világot, ezt a van-t senki sem tapasztalja, akkor jóformán ez a világ nem is létezik. Mármint senkinek a tudatában.

Kérdés: fennállhat-e bármi, amihez nem köthető tapasztalás, vagyis tudati tevékenység? Például egy üres, hideg csillagrendszer, amelyben nincs élet, nincs ember, nincs senki? Egy ilyen "rendszernek" a fennállása "énszerintem" azért nem lehetséges, mert még a bolygók, a csillagok mozgása is bizonyos törvényszerűségeknek engedelmeskedik, mint amilyen a gravitáció. A szabályszerűségek, a fizika törvényei a "holt" tárgyakon éreztetik hatásukat. A szabály, az elrendezettség, a következetes ismétlődés tudati struktúrát feltételez. Ha fel is vetem azt, hogy hirtelen csak egy emberek, vagy gondolkodó élőlények, vagy bármilyen tudattal rendelkező entitás nélküli univerzum állna fenn, akkor ez az univerzum abban a pillanatban elveszítené a tudati struktúra szabályszerűségekbe rendező alapelvét, és például atomjaira hullana szét, vagy elenyészne, vagy megállna minden mozgás, ami végső soron ugyanaz: a létezése a működéséhez szükséges támaszték nélkül maradna. A támaszték a tudat.

Örök kérdés a lét és a tudat közötti elsőbbség eldöntése. Fennállhat-e létezés tudat nélkül, illetve fennállhat-e tudat létezés nélkül? "Énszerintem", az univerzum fenti példája alapján tudat nélkül nem állhat fenn létezés. A kérdés második része viszont összetettebbnek tűnik. Ha nem létezne univerzum, bolygók, csillagok, és velük együtt semmi nem nyilvánulna meg az anyagban, attól még a tudat fennállhatna. A kötözködők mondhatnák: vagyis a tudat létezhetne, és máris kell a létezés, a lét fogalma a tudathoz. Igen. Kell hozzá. De ha csak és kizárólag egy óriási tudat létezne, akkor ennek a tudatnak nem feltétlenül lenne szüksége az őt másvalaminek látszóan körülvevő külső valóságra. A tudatnak az is elég, hogy ő maga létezik, minek neki más létező? Lehetséges, de nem szükségszerű. Például a tudatot körülveheti egy olyan világ, mint a jelenlegi, amiben élünk. De a tudat, ha úgy "akarja", ha úgy találja ki magának, akkor körülveheti egy, a miénktől teljesen eltérő világ. A lényeg: "énszámomra" úgy tűnik, hogy a tudat élvez elsőbbséget a léthez képest

És a fenti okfejtés már magában hordozza a szolipszizmust is: a tudat önmagában is elvan, nem feltétlenül igényel külvilágot. Ha van külvilág, az csakis a tudat műve lehet. Vagy azért, mert szórakoztató a számára, vagy azért, mert saját törvényszerűsége diktálja, hogy legyen, de mindenképpen tőle függ a világ.

Egy személyes gondolat: már kisebb, ha nem is gyermekkorban, de viszonylag fiatalon az a feltételezés fészkelte magát az agyamba, amikor Newton-ról, és a többi tudós felfedezéseiről tanultunk, hogy csak azért működik oly módon a világ, ahogy leírták, mert mindenki hitt nekik. Ha más elméletet dolgoztak volna ki, akkor meg amúgy működne a világ. Például ha Newton azt mondta volna, hogy az alma nem a gravitáció miatt esik lefelé, hanem a fa "löki le" magáról, vagy bármi más egyebet mondott volna, akkor ma teljesen más lenne a magyarázat mindenre. Ez persze csak egy abszurd gyerekkori fantáziálás, de a lényeget tágabb értelemben jól jelzi: ha megfelelően sok ember, akik mind rendelkeznek a saját tudatukkal, azt gondolná, hogy valami valahogyan van, akkor az úgy lenne, pusztán a gondolat mindenkit behálózó ereje miatt. (Erre jó példa egyébként a mostanában divatos vonzás törvényének elve, mely szerint ki kell küldeni a gondolatokat, és ezzel bevonzzuk magunkhoz azt, amit el szeretnénk érni. Véleményem szerint ez nem más, mint a szolipszizmusnak egy önkéntelen, de materiális tendenciájú és nem jól felfogott New Age-es alkalmazása, ami lám, működik, de ilyen formában csak individuális célokat szolgál.) Tehát a világot, pontosabban a külvilágot mi magunk irányítjuk, szabályszerűségeit, - aminek aztán alávetjük magunkat -, mi határozzuk meg, csak sokszor nem tudunk erről.

Rendben. De a szolipszizmus azt mondja, hogy csak én vagyok, és a többi ember sincs rajtam kívül. Ez persze így erős megfogalmazás, de lényegében így volna. Van azonban ehhez egy keveset emlegetett kiegészítés is: a külvilágban lévő összes dolog, az emberek, a tárgyak és minden, természetesen létezik, méghozzá egy illúzió értelmében. Anyagi síkon mindez van, egzisztál, létezik, stb. Tehát anyagi minőségében mindez van, de mivel maga az anyag illúzió, ezért csak a tudat van. Sok ember, sok tudattal.

És itt jön az, ahogyan én, e sorok írója vélelmezi, hogy mi a szolipszizmus, és javítsatok ki, mert biztosan pontosítandó a kialakított képem erről. Tehát: sok ember van, sok tudattal, mondhatnánk e ponton, ameddig eljutottunk, és mindez a sok tudat alkotja együtt a külvilágot, az anyagi szabályszerűségeket. "Énszerintem" azonban ez a sok tudat nem sok, hanem egy, azaz egyetlen darab, csak szerte van oszlatva rengeteg anyagi létezésben élő, embernek nevezett élőlénybe, akik magukat egymástól különálló entitásoknak tekintik pusztán a fizikai és térbeli elkülönüléseik miatt. (És mielőtt bárki azzal vádolna, hogy a kollektív tudatról beszélek, pontosítani szeretnék: ez egyetlen darab tudat. Csak mindenki rendelkezik belőle egy adott résszel. Ki kevesebbel, ki többel.) Tehát ha volna valaki, aki a teljes tudattal egy személyben rendelkezne, megszűnne az általunk ismert világ, hiszen ő maga lenne a világ. Ezt László András az auton és a heteron megkülönböztetésével fejezi ki, amit én most csak durva elnagyoltsággal tudok visszaadni: az auton jelenti önmagamat, a heteron pedig a tőlem különbözőt. De a heteron egy magasabb szintre lépve valójában "fel nem ismert autonná" válik.

René Magritte: Szeretők

A szolipszizmus tehát könnyen félreérthető, mert a bírálói is azt vetik a szemére, hogy bárki más is mondhatja, hogy például csak ő van, és mindenki más csak az ő tudatának a terméke, vagy csak álmodja a többieket, és különben is, milyen sértő a feltételezés, hogy X csak Y álmában létezik, stb.
Ezek az érvek a lényeg meg nem értéséről tanúskodnak. "Énszerintem" a dolog úgy néz ki, hogy azért mondhatja bárki, köztük én is, hogy csak én vagyok, és rajtam kívül nincs semmi, mert ez az anyagi világba merült illúziólétben nem, de egy jó értelemben vett szellemi fejlődés betetőzéseként igaz. Például ha én olyan magas tudati szintre jutnék el, ahova senki más, akkor ez a mondat személy szerint rám lenne érvényes, mert akkor én foglalnám magamba a külvilágot. De ha Kovács István tudata haladna olyan magas fokig, akkor ő lenne maga a világ, amelyben én vagyok az álom, de egyben Kovács Istvánná is válnék, mert ő rájönne, hogy ő én is vagyok a többi emberrel együtt. Tehát anyagi értelemben minden ember van, mint más és más, de tudati szinten mindenkiben megvan a potenciál arra, hogy ez a sok ember valóban álommá, nem valóságossá nyilvánuljon azzal, hogy a tudatában valaki a magáévá, saját személyévé teszi őket, azaz mindenkit eggyé. Az, hogy ez a világ még fennáll, csak azt jelzi, hogy eddig senki nem valósított meg olyan jelentős tudatösszevonást, - ha szabad ilyen csúnya szót használnom -, amivel megszüntette volna a külvilágunkat.

Ezért aztán utak vannak, amelyeken tökéletesíthetjük magunkat a szerint, ahogyan Jézus, vagy Buddha, vagy más, tudatilag nálunk felfoghatatlanul magasabb fokon álló személyek megmutatták. Amit nehéz elképzelni, az talán az, hogy ez a tudat egy. Ha a Biblia felhívása szerint megtérünk, ahogy Jézus kérte, hogy térjünk meg ő hozzá, akkor nem szükségszerűen egy Jézus nevű názáreti férfiúhoz térünk meg, követve az ő erényes életet diktáló útmutatásait, hanem Önmagunk (tehát a nagybetűs, kiteljesedett Én-ről beszélek) egy fejlettebb szintjéhez térünk vissza, mely fejlettebb szinten Jézus már ott van, de a teljes tudati összeolvadás még nem történt meg, a centrum, vagy központ, nevezzük bárhogy, vár minket, azaz Önmagunk nagy egésze várja a kis önmagák felébredését, és újra egységessé válását.

"Énszerintem" a szolipszizmus egy lehetőség, egy potenciál, ami mindenkiben megvan. Ez persze nem verseny, de bárki, akár én is tökéletesedhetnék addig, hogy a szolipszizmus értelmében joggal elmondhassam, hogy csak én vagyok, és senki más. Ez a tétel mint lehetőség igaz, és csak a számtalan ember anyagi realitása miatt nem valósult még meg. De ez csakis az anyagi világban nem tűnik helytállónak, mert a nem anyagi, vagyis a nem illuzórikus világban ez maga a megfellebbezhetetlen tény.

Nekem eddig ennyi sikerült a szolipszizmus megértéséből, remélem érthető volt az eszmefuttatás, a vitára, eszmecserére pedig van lehetőség!

Aki még tájékozódni akar a témában, annak itt egy hasznos kiindulópont: www.tradicio.org

18 megjegyzés:

  1. Ez nagyon érdekes írás volt.
    Az általad bemutatott értelmezés emlékeztet valamelyest a Krisnás világképre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végre egy jó blog és egy jó írás! Én most találtam rá Evolára. Vagy ő rám?
      Ajánlom magam:
      http://atyafipeca.wordpress.com/2012/09/11/a-zold/
      Gábor

      Törlés
  2. Tudnál adni egy elérhetőséget?
    gaborkaracsony@hotmail.com
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Múlt héten megnéztem a Vanília égboltot. Előtte a Matrix volt műsoron nálunk. Aztán felderengett, hogy a talán a Solaris is erről szól, ha nem is a szó szoros értelmében. És akkor még az Űrodüsszeiát nem is említettem.
    Mostanában többször eljátszom a gondolattal, hogy a világ csak egy illúzió. Sőt! Egyre többször kapom azon magam, hogy erről morfondírozok. Jelenleg Evolától a Halál utáni Akciókat olvasom és azon nevetek, hogy mekkora paradoxon már önmagában a cím is. -Te, mit olvasol, Gábor? -A Halál utáni Akciókat. -Hogy mit? :-)
    Paradoxon? De hol van itt az ellentmondás? Hogy hol? Hát az elménkben! De ott nagyon!
    Üdv
    az írás kitünő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen... Hát ha ezek a filmek egymást követték, akkor ez már erős szinkronicitás! Egyébként a Vanília égbolt eredetije egy spanyol film: Nyisd ki a szemed címmel, nagyon jó film, a Solaris meg ugye eredetileg Tarkovszkij munkája volt. Az amerikai verziónak is vannak erényei, de talán túl nagy hangsúlyt kap a romantikus szál, Tarkovszkijé filozofikusabb. Mindenesetre ajánlom őket! Evola kimeríthetetlen, A felébredés doktrínájának a vége felé vagyok, és mintha egyre érthetőbb lenne...

      Törlés
  4. Igen, tudom. De a spanyol változatot nem tudtam megszerezni. Van ám még sok film, ami ezzel foglalkozik. ÁÁÁÁ, meg van!!! Tudod melyik? Brazil!!! Terry Gilliam film!! Na, ha nem láttad volna KÖTELEZŐŐŐŐ megtekinteni! Az egy operatőri remekmű! Gilliam egy igazi látnok volt.
    A Klúni féle Solaris nekem kifejezetten tetszik, mert olyan frappánsan nyitva hagyja a válaszokat. Persze a csaj sem rossz benne! Ezt mindenféle romantika nélkül mondom. Meglovagolnám... a tigrist.... :-)
    Na, jó, azt hiszem ennyi elég is volt belőlem. Már megint túl profán voltam. Este egy kis Halál utáni Akció, majd azt követően egy kis gúnyolódó Nietzsche altató gyanánt.
    Üdv
    Gábor
    UI: Lehet, hogy ez a blog is az enyém lenne? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Brazilt persze hogy láttam. :) Sokszor is! Gilliam nagyon jó rendező, a kevesek egyike, aki még alkot, de a régi filmjei jobbak voltak. Kb. a 12 majom-ig tart a csúcs. Amit még érdemes megnézni, főleg a témája és a tartalma miatt, az a 13. emelet című film. Egy sci-fi, ami nagyon tanulságos. És ha már Halál utáni Akció, akkor még egy film: Puszta formalitás! Remek film, olyan mint egy metafizikai krimi.

      Törlés
  5. Megnézem őket. Köszi.
    A 12 majom a kedvencem. Azon belül is ez:
    http://www.youtube.com/watch?v=DO1i4iW4LNE
    A zene, a szöveg és a nagylátószögű optika valami varázslatossá, de egyben nyomasztóvá is teszi ezt a filmet.
    A Bronsonban van még egy hasonló jelenet. Valahogy minden benne van...
    http://www.youtube.com/watch?v=6isbaFQx8T0
    Üdv!

    VálaszTörlés
  6. 13.emelet kipipálva. Nem ragadott magával.
    Puszta formalitás még vissza van.
    Üdv

    VálaszTörlés
  7. esse est percipi (Berkeley)
    A szolipszizmus olyan, mintha önmagamról beszélnék önmagammal

    VálaszTörlés
  8. http://cservenkaattila.blogspot.hu/2012/10/elmelkedesek-ii.html

    VálaszTörlés
  9. " Az, hogy ez a világ még fennáll, csak azt jelzi, hogy eddig senki nem valósított meg olyan jelentős tudatösszevonást, - ha szabad ilyen csúnya szót használnom -, amivel megszüntette volna a külvilágunkat."

    -... Szerintem pedig már így is nyakig benne vagyunk :) "Internet" fedőnéven például elég konkrét tudatösszevonás és külvilágmegszüntetés zajlik körülöttünk :) Persze, ebben is mindenki a saját nívóján vesz részt. Ez az oldal az általam vetített külvilágban pl. dicséretet érdemel :) köszönöm az olvasmányélményt!

    Szubjektív valóságteremtő filmek közül pedig ajánlom az érdeklődőknek a Donnie Darko és Butterfly Effect c. opusokat is ( utóbbiból szigorúan csak az 1. részt szabad megnézni, a 2. verzió filmtörténeti mélypont!!). Ezek a szolipszizmus mellett újabb érdekes kérdéseket / válaszokat is betolnak a közösbe.

    Üdvözlettel: Bárány

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az észrevételt, a Butterfly-t szemrevételezem hamarost! És igen, az internet valóban "behúz" a tudati fekete lyukba! :)

      Törlés
  10. A szolipszizmust, mint a személyes alany hétköznapokban feltáruló létmódját, a Tiszta Én-Önmaga viszonyát ehhez a létmódhoz, valamint az "én"-nek a "Tiszta Én"-hez történő visszatérésének a diszciplínáit a buddhizmus (okozatiságból való létrejövés, yogacara), a hinduizmus (szánkhja-jóga, advaita), az iszlám (szufizmus) különböző irányzatai éppúgy részletesen és kimerítően tárgyalták, mint a sztoikus filozófusok, vagy éppen Cusanus, Berkeley, Locke, Kant, Fichte, Hume, Schopenhauer, Meyendorff, és Heidegger (de ide sorolhatnánk még Eliade és Coomaraswamy ezirányú észrevételeit is).

    Hogy a szolipszizmus nem azt jelenti, hogy "minden az én alanytudatom terméke", ahogyan azt sokan tévesen vélik, hanem egy individualitás-feletti öntermészethez tartozó aperszonális Tudaté (ez Isten, ha úgy tetszik), jól érzékelteti Berkeley:

    "Bármilyen hatalmam legyen is azonban gondolataim felett, úgy találom, hogy az érzékeimmel éppen észlelt ideák nem függenek ugyanilyen módon az én akaratomtól. Amikor világos nappal kinyitom a szememet, nem áll hatalmamban választani, hogy lássak-e vagy sem, vagy meghatározni, hogy milyen különös objektumok jelenjenek meg a tekintetemnek; és ugyanez vonatkozik a hallásra és más érzékekre: a beléjük pecsételődő ideák nem az én akaratom teremtményei."

    Hume ezzel összhangban megállapítja: "Bátran ki merem jelenteni, hogy az ember nem más, mint különböző benyomások halmaza vagy gyűjtőhelye, melyek felfoghatatlan sebességgel követik egymást, és állandó mozgásban és változásban vannak."

    VálaszTörlés
  11. A tradíciók, kiváltképp az ind-hindu tradíció, a lét- és tudatállapotokkal kapcsolatban máyáról beszélnek. A máyá ’illuzórius valóság’. Nem azt jelenti tehát, hogy a létállapotok valami „irreális” káprázatszerûség fogságában vannak, hanem azt, hogy az állapotok csak a tudattól, az Átmá-i centralizáltságú tudatban és ettől függően egzisztálnak. Egy mágia tartja fenn a létet, és ennek a lét totalitását átható mágiának az Ura a lét létfeletti centruma. A létállapotok multiplicitásának valamelyikébe tagozódó személyiség viszont nem ura a lét mágiájának, noha a középponttól nincs teljesen elválasztódva; bár uralkodik rajta a varázslat hatalma, nincs teljesen elvarázsolva. A lét és a tudat totalitása, aminek például a látható univerzum csak parányi része, a varázslat urának pozícióját elfoglaló varázsló és a teljes elvarázsoltság két pólusa között feszül ki.

    Így kell felvetni: elvarázsolt voltom varázslóvá való transzformálása értelmében önmagamat csak elvarázsolt személyiségemből, mint a személyi identifikáció kiindulópontjából vezethetem vissza Önmagamba, a varázsló pozíciójába, a Realitásba.

    A filozófiai szubjektív idealizmus, illetve a szolipszizmus metafilozófiai korrekciója értelmében az Önmagammal egybeeső Átmá a lét létfeletti Ura: Átmáként mágikusan és Világkirályként uralkodom Önmagam és az Önmagammal azonos univerzum totalitása felett. Ez a metafizikai tradicionalitásnak még leginkább megfelelő létszemlélet a mágikus transz-idealizmus, és még inkább a (theourgo-)mágikus szolipszizmus.

    A (theourgo-)mágikus szolipszizmus átélő beteljesítése Önmagam abszolút realizálhatóságának felismerése. Felismerése annak, hogy Önmagam elvarázsoltságban lévő önmagamból, mint szubsztancialitással terhes személyiségből való tökéletes visszavarázsolása-visszavezetése – Önmagam által – abszolút, esszenciális Önmagamba, megfelel az Üdvözülésen (Salus) is túli abszolút és tökéletesen tökéletes, metafizikai Felébredésnek (Samyak-sam-bódhi).

    Szívélyes üdvözlet a gondolkodóknak!
    (Tóth András - egy hasonlóan kíváncsi ember)

    VálaszTörlés
  12. Az írásod 3 és fél éve született meg, a blogot pedig az első bejegyzés irányából olvasom. Több hibát találtam, melyeket talán azóta a felfogásodban korrigáltál, azonban mivel itt nem, esetleg akik először olvasnak erről, rossz következtetéseket vonhatnak le. Ezt próbálom megakadályozni.

    1. Írsz a fejletlen, illetve a kiteljesedett énről, az első kifejezést a személyre, a másodikat az alanyra használva. Ez két külön fogalom. A személy soha nem fog alannyá fejlődni, ezek egyszerre vannak jelen, és míg a személy lényege, hogy relatív, addig az alany maga az abszolútum. Az alanyt, a nagybetűs Ént csak úgy lehet elérni, ha a személyt lefejtem róla.
    2. "Kérdés: fennállhat-e bármi, amihez nem köthető tapasztalás, vagyis tudati tevékenység? Például egy üres, hideg csillagrendszer, amelyben nincs élet, nincs ember, nincs senki?" Erre azt írod, nem létezhet, hiszen tapasztalók nélkül "a létezése a működéséhez szükséges támaszték nélkül maradna. A támaszték a tudat." Holott ez a zord hely létezik. Éppen ebben a pillanatban gondolok rá. Képzetként, ábrándként, fogalomként létezik, ahogyan az álmok is léteznek és ahogyan az álomból felébredő álom is létezik.
    3. Azt írod, hogy "a tudat élvez elsőbbséget a léthez képest." Amit az első pontban tévesen egynek hittél, kettő volt, ebben az esetben azonban amit tévesen kettőnek gondolsz, valójában egy.
    4. "(...) ha megfelelően sok ember, akik mind rendelkeznek a saját tudatukkal, azt gondolná, hogy valami valahogyan van, akkor az úgy lenne, pusztán a gondolat mindenkit behálózó ereje miatt. (Erre jó példa egyébként a mostanában divatos vonzás törvényének elve, (...)" Nem. A szolipszizmus eredendően kizárja ezt. Rajtam kívül senki sem végez tudati tevékenységet. Az Én kizárólagos. Ha valaki álmodik, teljesen mindegy, hogy az álmában lévő emberek megölik őt, felébredve életben lesz. A személy nem rendelkezik mágikus hatalommal, csak az alany, és bár számtalan személyt fel lehet vetni, ez csupán nullával való szorzást jelent a hatalom szempontjából.
    5. "(...) ez a sok tudat nem sok, hanem egy, azaz egyetlen darab, csak szerte van oszlatva rengeteg anyagi létezésben élő, embernek nevezett élőlénybe, akik magukat egymástól különálló entitásoknak tekintik pusztán a fizikai és térbeli elkülönüléseik miatt." Részben. A tudat tényleg egy, de nincsen meghasadva. A tudat, az alany, az Én egyek, a többi személy mind illuzórikus, őket a tudat szimbólumokként személyesíti meg: tükrökkel veszi körbe magát, melyek különböző aspektusait, lehetőségeit fedik fel. A többi személy valójában az egy alany jegyzetei, kalandozásai, a játékának részei.
    6. "Tehát anyagi értelemben minden ember van, mint más és más, de tudati szinten mindenkiben megvan a potenciál arra, hogy ez a sok ember valóban álommá, nem valóságossá nyilvánuljon azzal, hogy a tudatában valaki a magáévá, saját személyévé teszi őket, azaz mindenkit eggyé. Az, hogy ez a világ még fennáll, csak azt jelzi, hogy eddig senki nem valósított meg olyan jelentős tudatösszevonást, - ha szabad ilyen csúnya szót használnom -, amivel megszüntette volna a külvilágunkat." Hatalmas tévedés, a fentebbiekből egyenesen következően. A megvalósítást csakis az alany érheti el. Soha nem fog senki más megváltani, soha nem fog egy álomkép felkelteni, csakis én ébredhetek fel.
    7. "(...) a szolipszizmus egy lehetőség, egy potenciál, ami mindenkiben megvan." Nem, nincs. Ez csakis Énbennem, mint alanyban van meg.

    Üdvözlet.
    // RONTOM-BONTOM!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez egy régi írás, elősorban egy hangos gondolkodás, emiatt is írtam a végén, hogy eszmecsere tárgya, nem kategórikusan kijelnetett cucc! Csak megköszönni tudom az észrevételeidet, a tájékozottságod egyértelmű! Nem véletlen, hogy ez a blog nem csak a szolipszizmus szempontjából próbál "restaurálni", hanem egyéb, a halandó olvasó számára megfoghatóbb témák segítségével is, mert a legtöbb félreértésre valóban a szolipszizmus kifejtésére tett "próbálkozások" adhatnak okot.Még akad egy-két ezzel kapcsolatos írás itt, gondolom azok kapcsán is "megkapom a magamét". :) Egyben nagyon megtisztelő, hogy figyelmet szánsz a bejegyzésekre!

      Törlés
    2. Nagyon szívesen. Jó volt az alapkoncepció; szükség van ilyen vitákra, hiszen még bennem sem tisztázódott le minden. Ha így volna, akkor ugye nem írnék ide. :)

      A fő hiba, amit az eddigi írásokban észrevettem (most tartok a nyolcadik bejegyzésnél), az egyfajta orientáció a new age irányába. A "Piros Pirula Project", a "vonzás törvénye" és ezek általában egy-egy értékes gondolat eltorzított, degenerált verziói, amelyek bár figyelemfelkeltésként mondanak támogatható dolgokat, de a következtetéseik és az irányultságuk teljes mértékben elfogadhatatlan.

      A "lapos Föld" elméletével foglalkozó poszt például mókás volt, hiszen aki figyelte, amit írsz, az tudhatta, hogy nem állsz az elmélet mellet, csak a modernitás dogmáinak törékenységére akarsz rámutatni. Ott egy kommentelő ezt írta:

      "(...) egocentrikus megközelítésből, minden miattunk van és nekünk történik. Nekünk csinálja, viselkedik a világ, tesz velünk jót vagy árt nekünk." Bár a kommentelő ezt egy elvetendő babonaként értelmezte, ha az "egocentrikus" szót lecseréljük a szolipszisztikusra, akkor teljesen helyesek és támogatandók a felsoroltak. Ez még ide kívánkozott.

      Üdv!
      // RONTOM-BONTOM!

      Törlés