2012. március 13., kedd

Negyedik bejegyzés - Az evolúciós elmélet tudománytalansága, és ami mögötte van

Ez hosszú vágta lesz, de akit érdekelnek létünk kérdései, annak érdemes lesz ezt végigolvasni! Több forrásra is támaszkodtam, amik interneten elérhetőek, azok linkjeit legalul megtaláljátok.

I. Az evolúcióelmélet, mint életellenes tan

Hogy lehet az, hogy az evolúcióelmélet a folyamatos fejlődést hirdeti (még ha csak biológiai szinten is), miközben ennek az elméletnek a hatása Darwin óta ezzel a fejlődéssel szellemi értelemben pontosan ellentétesen hat az élet számtalan területén? Hiszen ha jobban megvizsgáljuk, az evolucionisták a fajok túlélésért folytatott harcát állítják középpontba elméletükben, amit a természetes szelekció fogalmával írnak le. Ez a túlélésért folytatott harc pedig, - mivel fajok között (is) zajlik -, egyenesen elvezet a rasszizmushoz, melyet maga Darwin is vallott a négerekkel, ausztrál őslakosokkal, de például a törökökkel szemben is. Idézzük hát magát Charles Darwin-t:

Charles Darwin
"...be tudom mutatni Önnek, hogy a természetes kiválasztódáson alapuló küzdelem többet használt és használ a civilizációk felemelkedésének, mint feltételezték. Gondolja csak el, néhány évszázaddal ezelőtt, amikor Európába betörtek a törökök, milyen óriási veszélyt jelentettek Európa népeinek szemében. Ma viszont ez egy igencsak ostoba gondolat. A civilizált európai népek az életben maradásért folytatott küzdelmük során felülkerekedtek a TÖRÖKÖK BARBÁRSÁGÁN. Ha a világ nem is túl messzi jövőjét nézem, azt látom, hogy AZ EFFAJTA ALSÓBBRENDŰ FAJOK nagy része civilizált, magasabb rendű fajokba fog beolvadni (vagyis eltűnik)." [Francis Darwin, The Life and Letters of Charles Darwin, Cilt 1, New York: D. Appleton and Company, 1888 ss. 285-286]
Ma, amikor a rasszizmus a sötét történelmi példák alapján a legelvetemültebb ideológiának számít, amit minden lehetséges eszközzel üldözni kell, hogyan nyerhet teret egy olyan elmélet, melynek alapjait egy rasszista áltudós fektette le? (Azért áltudós, mert Darwinnak nem volt biológiai képzettsége, csupán egy amatőr természetbúvár volt, gazdag képzelettel.)

Darwin: A fajok eredete
Természetesen a darwinizmus mai formája nem tűnik direkt módon rasszistának, és valóban sokat "fejlődött" az elmélet (neodarwinizmus), főleg azok után, hogy A fajok eredete című írás sok állításáról kiderült, hogy a valóságban nem állja meg a helyét (pl. a DNS felfedezése miatt), ezért az evolúció hívei kénytelenek voltak módosítani teóriájukon. Ennek ellenére a természetes szelekció és a véletlenszerű mutáció fogalma, - amit utólag kapcsoltak az elmélethez, hogy a genetikai újdonságokat is megmagyarázhassák vele -, egy olyan világot feltételez, amelyben "ember embernek farkasa", vagy pontosabban: az egyik faj a másik faj ellenfele, méghozzá nem mesterségesen, hanem a természet törvénye szerint. Ez nem mást jelent, (az ő logikájukat alapul véve), mint hogy a rasszizmus az ember, és minden más előlény természetes viselkedésmódja. Ezzel persze erősen vitatkozna egy evolucionista, mondván, hogy az ember, mint a legfejlettebb "állat"!, MÁR képes a szolidaritásra, toleranciára, és le tudja győzni az ösztönök barbár erejét.

Richard Dawkins
Helyes! De akkor mit kezdjünk Richard Dawkins-szal, aki hosszú ideje ássa alá ezeknek a nemes emberi értékeknek az alapját, mondván például Az önző gén című könyvében, hogy az önzetlenség csak látszólagos, mert aki jót tesz, az csupán "befektet", meg olyan fogalmakat használ, mint a reciprok önzetlenség elve. Mondanivalójának lényege, hogy a gének azok, amelyek némi önzetlenséget gyakorolnak, de csak azért, mert például a rokonainkban ugyanolyan gének vannak, melyek megőrzéséért rövid távon a saját kárára is képes cselekedni a hasonló gén hordozója (tehát az ember), s ez hosszú távon a rokonság, a csoport vagy a nagyobb közösség ugyanolyan génjeinek túlélése szempontjából valójában a gén önző tevékenysége. Dawkins mindezt egyetemessé emeli a mém-elmélettel, melyben információcsomagok harcolnak önmaguk sokszorosításáért, vagyis túléléséért, s az ember is csak ilyen folyton változó infócsomagok halmaza, s mint ilyen, az én-tudata sem az övé, hiszen az ember nem más, mint egy mémek által irányított "gépállat". Márpedig egy ilyen felfogás kimondatlanul is egy olyan világképet állít elénk tudományosnak minősítve, melyben a legfőbb törvény a haszonelvű önzés, melynek szükségszerű velejárója mindenféle erőszakosság, háború, részvétlenség, ellenségkép-gyártás etc. Hogy ez nem túlzás, nézzük meg, hogyan tekint Dawkins ideológiai "elődjére", a "felsőbbrendű" Darwinra:
"Már több mint hárommilliárd éve léteztek élő szervezetek a Földön anélkül, hogy tudták volna, miért, amikor végül is egyikük számára megvilágosodott az igazság. Az illetőt Charles Darwinnak hívták."
Oké! Most haladjunk visszafelé a szellemi "ősök" útján, és nézzük meg, hogy mit hirdetett a rasszista Darwin példaképe, bizonyos Thomas Malthus, a Tanulmány a népesedés elméletéről című munkájában:

Thomas Malthus
"De mivel a természet ama törvényének erejénél fogva, amely a táplálékot szükségessé teszi az ember életére, a népesség a valóságban sohasem szaporodhatik a tápszerek ama legalacsonyabb mértékén túl, amely őt eltartani képes, KELL, hogy a népesedésnek a táplálék megszerzése nehézségéből származó erős akadálya állandó működésben legyen. Ezen nehézségnek valahol ki KELL tűnnie és SZÜKSÉGKÉPPEN KELL, hogy az emberiség nagy része által erősen érezhető legyen az a nyomor különböző alakjának egyikében vagy másikában, avagy pedig a nyomortól való félelemben." [György Endre fordítása]

Malthus elmélete "divatba jött", minek folyományaképp a XIX. század első felének vezető tagjai ezt a (már több helyen is idézett) javaslatot tették a népesedés korlátozására:
"Ahelyett, hogy a tisztaságot és a higiéniát ajánlanánk a szegényeknek, épp az ellenkező szokásokat kellene népszerűsítenünk. A városokban szűkebbé kellene tenni az utcákat, több embert kellene a lakásokba zsúfolni, és segíteni a pestis visszatérését. Vidéken poshadt állóvizek mellett kellene falvakat építeni, és különösen bátorítani kellene a mocsaras és egészségtelen vidékeken történő letelepedést."
[Theodore D. Hall, The Scientific Background of the Nazi Race Purification Program]
Tehát Malthus emberellenes nézetei szerint a létezés folyamatos harc, működéséhez pedig szükségszerű nyomor kell, legalábbis gazdasági szinten. Jön Darwin, aki ezt a harcot kiterjeszti az élővilág egészére, a természetre, és magára az emberre. Végül érkezik Dawkins, aki mindezt egyetemes törvénnyé alakítja, s így létrejön a Malthus-Dawkins tengely. Dawkins persze nem rasszista, sőt a természet sokszínűségének nagy csodálója, de ne felejtsük el, hogy direkte Malthus sem mondta, hogy irtsuk ki a szegényeket, elmélete mégis alapot szolgáltatott erre. Nem beszélve ennek a harcnak később Marx-Engels-Lenin(sz) általi osztályszintre emeléséről, kommunizmusról, Sztálin népirtásáról, valamint a darwinista "felsőbbrendű faj"-t hirdető náci ideológiáról, és a többi.

(Nem állhatom meg, hogy erről egy elég kemény dokfilmet be ne illesszek ide, melyet Piros Pirula jóvoltából ti is megnézhettek ITT!)

Ha ez akkor megtörténhetett, akkor mi garantálja azt, hogy a dawkins-i ideológia nem képez ugyanúgy táptalajt hasonlóan kegyetlen elnyomó rendszereknek? Hiszen az önző-gén elmélet is ugyanúgy "divatba jött", mint Malthus tanai, milliók és milliók kötelezték el magukat mellette, állami támogatásban részesülnek az ehhez kapcsolódó technikai kutatások, megjelent a génsebészet, a klónozás, az élelmiszerek genetikai manipulálása, és érdekes módon visszaköszönnek a malthus-i elvek pl. a vitaminmennyiség és a természetes élelmiszer korlátozására irányuló, egyre sikeresebb próbálkozások formájában világszerte.

Ennek mélyszerkezeti oka természetesen az, hogy ezek a "tudományok" alapvetően ötvözik magukban mindazt, ami ellentétben áll az ember archaikus, spirituális gondolkodásával. Félreértés ne essék, senkit nem akarok megtéríteni, és nem vagyok az evolucionizmus ellentáborának, a kreacionizmusnak a fogadatlan prókátora sem, csupán arra hívnám fel a figyelmet, hogy mindez szöges ellentétben áll a normalitással, az erkölccsel, a józan ésszel, stb. Mert mik is kulminálnak itt? Materializmus, ateizmus, pragmatizmus, atomizmus, és még sorolhatnánk. Maga az evolucionizmus egy szenvedélyesen ateista-materialista álláspontot tükröz, és rafinált módon a tudományosság igényével lép fel, így "térítve" át a bármilyen spiritualitásban még hívő maradék embert, hogy végleg száműzhesse tudatukból az önzetlenséget, a részvétet, a jóra való törekvést, tehát mindent, aminek valóban értelme volna.

Ha megnézitek az alábbi videót, világossá válik Dawkins üzenete, érdemes végighallgatni a mondókáját!


Elsőre rendes embernek tűnik ez a fickó, aki aggódik az emberiség oktatásáért, és szép képeket látunk a természetről, de két dolgot akkor is kiemelnék! Először is: Dawkins szerint "az evolúció bizonyítékainak bemutatására azért van szükség, mert a lakosság 40 %-a még mindig nem hisz benne." Vegyük észre, mi folyik itt: ez az ember nyilvánosan térít, meg akar győzni bennünket arról, hogy amit ő hisz, az igazabb, mint amiben rengeteg más ember hisz! Nem azt mondom, hogy helyes a kreacionisták nézete (miszerint a teremtés után az Alkotó magára hagyta a világot), vagy a Biblia tanait szó szerint vevő egyházaké, de az nem sikk, hogy valakiknek a hitét a vallásszabadság korában bagatellizálom, és a saját nézetemet fölébük helyezem. Másodszor: "A rendelkezésre álló nyomok mindenesetre egyetlen lehetséges végkövetkeztetés felé mutatnak: Az evolúció tény!" Na itt van a nagy trükk! Ha az előbbi mondat még csak meggyőzni akart, akkor ez már betanítani, szájba rágni. Hiszen ha valami tény, akkor minden vallásos vagy alternatív nézeteket valló ember fel kell tegye a kezét, és be kell hódolnia az uralkodó eszme előtt, amely persze tudományos alapú, így megkérdőjelezhetetlen. De kiderül a csalás, ha a videóból kihámozzuk, hogy Dawkins egyfajta nyomozásra hív bennünket, melynek során a bűnügy tettesét keresi: a nyomozó szemszöge az evolúciót vizsgáló tudósokéhoz hasonlít, "akik sosem tapasztalhatják meg az evolúciót, mert nem élnek elég hosszú ideig. Eközben olyan képsorokat látunk, mintha a Helyszínelők egyik epizódjának a részletét látnánk, azaz az egész jelzésrendszer arra utal, mintha az élet létrejötte körüli kezdő esemény egy bűntényhez lenne hasonlítható, (s ha létezik teremtés, akkor a tettes maga Isten volna). Tehát az üzenet életellenessége is ott bujkál a sorok között, hiába hogy indirekt módon. Mindezzel együtt csak a szuggesztió szintjén hatnak a képsorok, és a csúsztatás a mondatokból derül ki, hiszen annyira Dawkins sem merész, hogy abszolutizálja az evolúció tényként való kezelését, mikor azt mondja: "A rendelkezésre álló nyomok mindenesetre egyetlen lehetséges végkövetkeztetés felé mutatnak..." Tehát ő sem meri azt mondani, hogy az evolúció tényleg tény, mégis az a hatás marad a nézőben, mintha ezt mondta volna. Ennek fényében vizsgáljuk meg, hogy a "rendelkezésre álló nyomok" elégséges alapot szolgáltatnak-e arra, hogy a darwinista-neodarwinista-dawkinsista modern evolúciós elmélet megállja-e a helyét tudományként? Mert ha nem 100 %-ig biztos mindez, akkor Dawkins és követői akarva-akaratlanul egy valótlan feltételezés alapján követnek el emberiség elleni bűnt, egyelőre szellemi értelemben. (Ha az evolúció mégis igaz lenne, akkor is elkövetik ezt a bűnt, hiszen a törzsfejlődés biológiai folyamatából még nem következik Isten nemléte, mint ezt majd később látni fogjuk.)

II. Az evolúció "bizonyítékai"

Kezdjük egy kis kötelező alapdefinícióval, nem árt, ha pontosan tudjuk, miről van szó! Persze aki keni-vágja, az nyugodtan ugorhatja ezt a részt!

Az idegen szavak gyűjteménye szerint az
evolúció: fejlődés, fokozatos változás.
(Ezt azért szúrtam ide, mert később fontos lesz a szó valódi, latin eredetű jelentése.)
Evolúciós elmélet: folyamatos változások olyan sorozata, melyeknek során bizonyos populációk öröklődő jellegei nemzedékről nemzedékre változnak, például amikor a változó környezeti feltételekhez való alkalmazkodás jegyében a populációk génállományuk, s ezen keresztül tulajdonságaik megváltoztatásával reagálnak. A tulajdonságok géneken keresztül fejeződnek ki, melyek másolódással adódnak tovább a következő nemzedékbe. Másolódáskor apró, (részben) véletlenszerű változások, mutációk mehetnek végbe, melyek megváltoztatják az utód génkészletét. Ezen változások új, vagy megváltozott jellegekben fejeződhetnek ki, melyek sikeres szaporodás során továbbörökíthetők. Azon változatok, melyek csökkentik a túlélési vagy szaporodási esélyeket, ritkábbá válnak a populációban. Ez a természetes szelekciónak nevezett folyamat az adott környezethez való alkalmazkodáshoz, adaptációhoz vezet, mely az élőlényeket bizonyos ökológiai fülkébe igazítja, s mely végső soron új fajok kialakulását eredményezheti.
Modern evolúciós szintzézis: az evolúcióelmélet mai álláspontja, amely összekapcsolta Charles Darwin természetes szelekcióját Gregor Mendel öröklődéstanával. Eszerint az evolúció egységei a gének, az evolúció mechanizmusa pedig a természetes szelekció.
Azt hiszem ennyi elég is lesz, úgyis kénytelenek leszünk még szembenézni pár száraz adattal!

1. Természetes szelekció: a pillangós példa

Bernard Kettlewell megfigyelése
Példa: Ez egy nagyon híres "bizonyíték", az iskolában is ezzel tömték a fejünket. Nevezetesen arról van szó, hogy az ipari forradalom idején valamelyik angol gyárváros közelében egy lepkefaj, melyben addig vegyesen fordultak elő fekete és fehér színű példányok, megváltoztatták külső jellegüket, amikor a sötét törzsű fákról a táplálékkereső madarak a világos színű lepkéket könnyebben észrevették és megették, ezért a lepkék alkalmazkodtak, és hogy elrejtőzhessenek a madarak elől, a fekete színű példányok lettek többen, és eltűntek a fehérek, azaz: a világos lepkék is átalakultak sötétekké.

Cáfolat: Na most azzal nincs semmi gond, hogy a természetes szelekció működik, hiszen a világos lepkék erős hátránnyal indultak sötét színű társaikhoz képest a túlélés szempontjából. El is fogytak szép lassan, és a világos színt örökítő génjeik is nemzedékről nemzedékre csökkentek, ahogy a sötét lepkék már csak szintén sötét lepkékkel párosodva a sötét szín domináns génjét másolták tovább. De ebből nem következik az, hogy a lepkék bármit is megváltoztattak volna genetikai készletükben. A sötét szín korábban is megvolt náluk, csak a környezet hatására ez került túlsúlyba. A lepkék még csak nem is reagáltak semmire, tudatosan semmit nem tudtak cselekedni, egyszerűen csak ültek a fán, és a szerencsésebbek megmaradtak. Átalakulás, fejlődés, mutáció nem történt. Egy dolog történt: mennyiségi külalakváltozás a fajon belül, ami természetes.

Mondják, hogy az ember is változott az elmúlt évszázadok alatt, például magasabbak lettünk, meg egyéb külső jellegünk változott. A fentiek alapján azonban ez sem evolúció, mert nem történt faji átalakulás.

2. Mutáció


Mutáció előtt...
 Példa: fejlődést előidéző nincs!!! Kísérletek persze történtek például a gyümölcslegyek mesterséges mutációra való késztetésekor azzal, hogy mindenféle sugárzásnak, vegyszereknek, szélsőséges hőhatásnak kitették őket, amitől elő is fordult mutáció, de minden esetben torzulással, életképtelenséggel járt együtt.

...mutáció után.
Cáfolat: a mutáció valóban nem egyszer előfordul, de általában szörnyű következményekkel jár, előrelépésről beszélni egyáltalán nem lehet, ahogy erre adatolt példa nincs is, csak az evolucionisták feltételezései, hogy ha mutáció van, akkor "mért ne lehetne jó mutáció is"? Ráadásul a mutáció során csak a meglévő genetikai állományon belül történik átrendeződés, új szerv vagy új faj nem jön létre, hacsak nem tekintjük a torzszülötteket új fajnak.

3. Átmeneti alakok

Egy Archaeopteryx maradványa...
Példa: a régészeti leletek alapján kimutatható, hogy léteznek átmenetek egy-egy faj között. Ilyen például a 150 millió éves Archaeopteryx, amely félig hüllő, félig madár: a dinoszauruszok és a madarak között helyezhető el. Érv emellett, hogy tolla ugyan van, de a mellcsontja, (ami a mai madarak mindegyikének van) hiányzik, tehát egy félúton lévő fajról van szó, amely bizonyára repülni sem tudott.

...és lehetséges kinézete.
Cáfolat: 1992-ben megtalálták a hetedik Archaeopteryx-et, amelynek megvoltak a mellcsontjából részek, tehát a korábbi leletek hiányossága csak ideiglenesen kedvezett az evolucionistáknak. Paleontológusok, köztük a híresnek számító Carl O. Dunbar megállapította, hogy az Archaeopteryx a madarak közé sorolható, és röpképes volt a szárnyai anatómiája alapján, és melegvérű volt, tehát nem hüllő.

4. Az ősemberek

Példa: a régészeti leletek alapján az Australopithecus > Homo habilis > Homo erectus > Homo sapiens fejlődési sorrendet alkot, tehát az egyes fázisok egyben átmeneti alakok is.

Cáfolat:
a) az Australopithecus-ról kiderült, hogy anatómiája megegyezik a mai majmokéval, és nem járhatott kétlábon sem, amit 1994-ben a Liverpool Egyetem átfogó kutatása mondott ki.
b) a Homo habilis viszonylagosan nagy agytérfogata csupán annyit jelent, hogy kb. 600 köbcentiméteres volt, ami egyáltalán nem olyan nagy, inkább az Australopithecus-éhoz áll közelebb. Mászni is tudott, mint sok mai majom, és felépítése, állkapcsa szintén a mai majmokéhoz hasonló. Holly Smith, amerikai antropológus 1994-ben javasolta, hogy a Homo előtagot ne is alkalmazzák rá, mert nem más ez, mint egy majom.
c) a Homo erectus, azaz "a felegyenesedett ember" anatómiája csaknem megegyezik a mai emberével, agytérfogata 900-1100 köbcentiméter, kiálló homlokcsonttal. Ebből azonban nem azt a következtetést kell levonni, hogy a Homo erectus "félig már ember", hanem azt, hogy teljesen az. Ekkora agytérfogattal és kiálló homlokcsonttal ma is rendelkeznek emberek, akik egyáltalán nem primitívek, de eltérő rasszba tartoznak (eszkimók, ausztrál őslakosok), tehát a Homo erectus felesleges kategória, mint azt egy Senckenberg nevű konferencián 2000-ben meg is vitatták.

További cáfolat: a fenti "ősök" a régészeti leletek és kormeghatározások alapján egy időben éltek, ezért a Harvard Egyetem paleontológusa, Stephen Jay Gould, annak ellenére, hogy maga is evolucionista, kénytelen volt kijelenteni:
"Mi lett a létránkkal, ha van három, egy időben létező emberszabású faj, [...] amelyek egyike sem származott a másiktól? És ráadásul a három közül egyik sem mutatott semmiféle evolúciós jellemzőt azalatt, hogy a Földön léteztek."
[S. J. Gould, Natural History, Cilt 85, 1976, s. 30.]
5. A véletlen szerepe

Példa: mivel olyan nagyon hosszú idő, azaz évmilliók álltak rendelkezésre, ezért a szerves molekulák, a sejt és aztán ezeknek egyre fejlettebb szintjei véletlenül is kialakulhattak.

Cáfolat: mesterséges környezetet és a lehető legideálisabb feltételeket is megpróbálták már létrehozni ahhoz, hogy demonstrálják ezt a folyamatot, de soha nem sikerült szervetlenből szerves anyagot létrehozni, amihez hozzájárul az is, hogy matematikailag szinte zéró valószínűsége van egy ilyen forgatókönyvnek, hiszen az építőkőnek számító fehérjék végtelen variábilitása, vagy akárcsak egyetlen sejtnek a hihetetlen összetettsége cáfolja ezt a lehetőséget, nem beszélve az RNS, vagy a DNS emeltebb szintű bonyolultságáról. Továbbá erős cáfoló erővel bír az, hogy a szerves anyag születéséhez szükséges alapmolekuláknak külön-külön eltérő körülményekre van szükségük ahhoz, hogy ők maguk létrejöjjenek, ugyanakkor mindegyikükre egyszerre van szükség ahhoz, hogy az élet kialakuljon.

6. A termodinamika II. tétele nem érvényes az evolúcióra

Példa: a termodinamika 2. tétele szerint minden zárt rendszer a lehető legnagyobb rendezetlenség felé halad, ezt az entrópia elvének is nevezik. Az evolucionisták azonban azt mondják, hogy a földi élet keletkezése nem zárt rendszerben zajlott, mert a Nap folyamatosan kívülről áramoltatja a Földre az energiát, tehát ez egy nyílt rendszer.

Cáfolat: ez elméleti okoskodás, mert az, ha egy rendszer nyílt, még nem jelenti azt, hogy szükségszerűen a rendeződés felé halad. Ha ilyen mégis előfordulna, annak annyi esélye van, mint a fentiekben, a véletlen szerepére vonatkozóan leírtaknál.

7. Törzsfa

Haeckel törzsfája / Nagyításhoz kattints a képre!
Példa: a régészeti leletek és az egyes fajok genetikai hasonlóságai alapján egyértelműen kirajzolódik az élővilág fejlődési folyamata.

Cáfolat: valójában nem létezik egységesen elfogadott törzsfa. Sőt, a molekuláris biológia területén kimutatták, hogy rengeteg molekuláris hasonlóság van egymástól teljesen eltérő fajok között is, ezért olyan törzsfák is felállíthatóak, melyek teljesen irreálisak. Dr. Christian Schwabe biokémikus kimutatta, hogy például az ún. relaxin-fehérjék előfordulása alapján a sertés és a bálna, míg az inzulin összehasonlításában a sertés és az ember áll legközelebb egymáshoz. Továbbá külsőleg nagyon hasonló fajok esetében ugyanannak a szervnek teljesen más genetikai háttere van, és ez igaz például az ötujjú végtagszerkezetre is. [Átvétel Tasi István: Mi van, ha nincs evolúció? Intelligens tervezés: egy életrevaló elmélet c. könyvéből, Kornétás Kiadó, 2007)]

Schwabe törzsfája
És a többi, és a többi. Volna még bőven példa és ellenpélda, (és már zajlanak Dawkins eme legújabb könyve körüli viták is), de a lényeg az, hogy az evolucionistáknak egyetlen olyan állításuk sincs, ami ne lenne cáfolható. Álláspontunk szempontjából mindegy, hogy az ellentábor teremtésre vagy tervezettségre vonatkozó érveit az evolucionisták ki tudják kezdeni, mert az, hogy a kreacionizmus vagy az intelligens tervezés hívei nem, vagy nem mindig tudják bebizonyítani igazukat, nem jelenti azt, hogy az evolucionisták ezzel igazolást nyertek. Egyik fél sem tud biztosat mondani, a különbség az, hogy az evolúció olyan tudománynak adja ki magát, amelynek nem lehet alternatívája.

Ugyanakkor az evolucionisták mostani vezéralakja, Dawkins a gén- és mém-elmélet formájában egy olyan teóriával állt elő, melyben mintha bizonyos szándékot, akaratot, vagy valamifajta tudatosságot tulajdonítana az önmagában ilyesmivel nem bíró génnek és mémnek. Természetesen a neodarwinisták azt mondják, hogy az evolúció szerintük sem tervez meg semmit, de szóhasználatukban folyamatosan előfordulnak olyan kifejezések, mint például "a természetes szelekció segít, működik, hatást fejt ki, így az élőlény alkalmazkodik környezetéhez, stb". Sőt, a mém fogalma kifejezetten kreált, azaz nincs tárgyi, dologi megfelelője sem, csakis elméleti. Azaz Dawkins nem tesz mást, mint meggyőződéses ateistaként a hagyományos vallás helyébe egy másik vallást, az anyagba vetett hitet állítja, ami nevezhető ellenvallásnak is, vagy ellentradíciónak. Miért? Mert mást ő sem tud tenni, mint hinni valamiben, még akkor is, ha ez a vallásellenességben és a holt anyag önszerveződésében való hit. Hit, mert semmivel sem racionálisabb az élet véletlen kialakulását elfogadni, mint egy tudatos aktusnak, teremtésnek felfogni. Mondhatnánk azt is, hogy az evolucionizmus még a saját racionalitásához sem hű, mert amit képvisel, messze abszurdabb és eszementebb gondolat, mint a teremtés gondolata, hiszen kénytelen ő is egy kezdettelen ősmatériát feltételezni ahhoz, hogy az élet egyszer csak kialakulhasson, azzal a különbséggel, hogy nála ez a materia prima,  - mint tudatossággal sem rendelkező vég-ok - az alapja a mindenségnek.
Ám ha az ősanyag kifejezést behelyettesítjük Istennel, akkor éppen a vallást kapjuk meg. Következésképpen az evolúciós elmélet egy tudománytalan, irracionális, és rejtetten rasszista ellenvallás.

III. Az evolúció alternatívája

Ez egy elég hosszúra nyúlt cikk lett, ezért ezután már csak röviden igyekszem összefoglalni egy lehetséges változatot az eddigiekhez képest. Felejtsük el egy kicsit a darwinizmust és a kreacionizmust is. Tegyük fel, hogy az élet fejlődése valóban egy kis kezdeményből, - a fajok sokaságának kialakulása mellett -, végül elvezetett az emberig, hosszú évezredek, évmilliárdok alatt. Jelenti-e ez azt, hogy nincs Isten?

Nézzük meg, mi is az evolúció latin eredetű jelentése: kigöngyölődés, kibontakozás.

Máris más megvilágításba kerülnek a dolgok! És innentől kezdve nem tehetek mást, mint összefoglalom, (amennyire tudom), Buji Ferencnek Az emberré vált ember című könyvében foglaltakat, mely tanulmányt a téma iránt érdeklődőknek erősen ajánlom, mert itt csakis a teljesség igénye nélküli, szerény ismertetésre vállalkozhatom. (A tanulmány terjedelme egyenesen arányos annak szellemi izgalmával, úgyhogy érdemes időt szánni rá, lent a források között megtaláljátok!)

Egyszóval az evolúció a szónak ebben a kibontakozási értelmében még el is fogadható. Itt nem arról van szó, hogy egy alacsonyabb rendű élőlényből egy magasabb rendű keletkezik, mert ez már önmagában felvet mind tudományos, mind filozófiai problémákat. (Mert magasabb rendűből még származhat alacsonyabb, például romlás által, de fordítva ez nem lehetséges, mert az alacsonyabb is csak reprodukálni képes magát, vagy maximum még lejjebb tud romlani.) A törzsfejlődésnek ezt a módját inkább úgy kellene elképzelni, mint egy fa magvának a kibontakozását, azaz: a pici magocskában már eleve benne van a későbbi, időben jóval messzebb lévő végeredmény szellemi és genetikai kódja. Törvényszerűen alakul hát minden, hiszen a kibontakozás során, ugyanúgy, ahogy a fa törzséből is nőnek oldalhajtások, úgy a központi, értelmes és csakis egyetlen lehetséges útvonalon haladó, kinövő, kibontakozó létformának, (a kiteljesedés felé igyekvő embernek) is oldalágakat, különböző rendű és rangú élőlényeket kell "hátrahagynia", de nem rasszista értelemben alacsonyabb rendűeket, mert ezek a létformák (ásványok, növények, állatok) bizonyos értelemben a mi részeink, a mi múltunk. DE: nem az okság szerinti gyökerünk, ahogy azt az evolúció tanítja.

Ez azt jelenti, hogy az élet megjelenésével együtt már az ember is létezett, de ugyanúgy, ahogy a születő egyedi embernek is kilenc hónapra van szüksége, hogy kifejlődjön, magának az általános embernek is kellett egy igen hosszú kibontakozási folyamat ahhoz, hogy végleges formáját, ahogy ma kinéz, elnyerje. Ebből a szempontból a majmok nemhogy az őseink, hanem mi vagyunk az ő őseik, csak ők nem tudtak lépést tartani, ezért megrekedtek az állati szinten. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy az összes létező élőlény szükségszerűen "rekedt" meg valamelyik szinten, hiszen ökológiailag egyik faj sem nélkülözhető. Ez a sok-sok növény és állat és minden szerves létforma ideig-óráig külső burkot, az aktuálisan épp a legmegfelelőbb külső megjelenést biztosította a mindig is emberként tételezhető mai ember számára, s ezeket a faji "ruhákat" csak addig hordta az ember, amíg a környezeti körülmények okán szüksége volt rá. Ilyen értelemben akár most is zajlódhat az evolúció, hiszen kinézetünk, alakunk nem biztos, hogy mindig ilyen marad, de tudati, intelligenciabeli, emberi mivoltunk attól még változatlan lesz, annak nem volt, és nem is lesz szüksége evolúcióra!

Sajnos azonban úgy tűnik, hogy az ember napjainkban nemhogy nem fejlődik, de szellemileg az időben régre visszanyúló, (a mai tudomány által primitívnek nevezett, valójában sokkal magasabban álló), szintet sem képes megtartani, hanem folyamatosan alászáll az egyre mélyebb és sötétebb tudat-alatti bugyrokba, amit a tudományosságnak, az anyagelvűségnek, a vallástalanságnak, stb. stb. köszönhetünk!

Talán nem volt felesleges ez a bejegyzés kedves evolúcióban hívő barátaink számára sem!

8 megjegyzés:

  1. Nálunk a klinikán tombol a darwinizmus. :-)
    Van rájuk egy nagyon jó "fogásom", ha netán vitára kerülne a sor. :-)
    -Tényleg a Te őseid a fáról másztak le? Nem mondod? Várj csak! Fordítsd csak egy kicsit jobbra a fejed, hogy profilból láthassam! Tényleg! Igazad van! Oldalról szemlélve valóban hasonlítasz egy majomhoz.
    Van egy másik technikám is:
    Mindenki onnan jött, ahonnan érzi és gondolja. Az első szám egyes személy kötelező! Nagyvonalú vagyok ebben a kérdésben. Készségesen elhiszem, hogy pl. valaki egy rakás szarból jött létre. Én biztosan nem. Ennyi.
    Elnézést, hogy túlzottan profán voltam.

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, ez gyors és hatásos megoldás, az a helyzet, hogy a megrögzött darwinistákkal nem is érdemes komolyabban belemenni az eszmecserébe...

    VálaszTörlés
  3. Bocs, de fáradt voltam, mikor írtam.
    Légy szíves javítsd ki az "első szám egyes személyt". :-)
    Egy biztos:
    Politikával és vallással kapcsolatban már NEM vagyok hajlandó senkivel sem vitatkozni. Gondolj bele! Mindenki onnan jött, ahonnan érzi. Tulajdonképpen ezzel egyet is lehet érteni. Ez ugyanaz a lehúzás, mint a "magyar ember szemét, lop, csal, hitvány és hazudik". Ez a többes szám irritál. Én szemét vagyok. Én hitvány vagyok. Én hazudok. Mindjárt jobban hangzik. Én ettől messze-messze többre tartom magam.
    Üdv :-)

    VálaszTörlés
  4. Készséggel elhiszem Kiss Istvánnak, hogy ő nem is olyan régen még papucsállatka volt. Kovács József meg éppen most jött le a körtefáról. :-O Legyünk nagyvonalúak. Hagyjuk meg nekik ezt a kis örömöt. :-)

    VálaszTörlés
  5. Elolvastam a cikket, a cáfolatok egy-egy példát ragadnak ki. Ennél kicsit bonyolultabb a helyzet, mert a másik oldal szintén tud ilyen példákat felhozni, szerintem még többet, mint a evolúcióellenesek.
    Azt meg végképp nem értem, hogy mi a gond, hogy az evolúció kutatás változik. Darwin könyve megírásakor még nem ismerték a géneket, hogy is írhatta volna bele a könyvébe.

    Az evolúció kutatása nem lezárt, biztos lesznek benne új elemek. Minden tudományág fokozatosan fejlődött és a hibák hozzájárultak, ahhoz hogy előbbre lépjenek.

    Üdv.

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. "Nem azt mondom, hogy helyes a kreacionisták nézete (miszerint a teremtés után az Alkotó magára hagyta a világot)" Ez így tényleg nem helyes, a gond az, hogy a kreacionizmus nem ezt jelenti. Amit leírsz, az a deizmus.

    VálaszTörlés
  8. Nem szép dolog a karaktergyilkosság, rossz hagyomány a vélemény, sőt munkásság helyett a személyen fogást keresni.
    Túl azon, hogy az evolúció tényét a huszonegyedik századi génkutatások fényesen igazolták, itt olvasható még pár sor a témában:
    http://www.szabadgondolkodo.hu/ateizmushonlap/evobizo.html

    VálaszTörlés